szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Időkapszulát találtak a losonci zsinagóga felújításakor a régészek: egy iratokat, valamint arany- és ezüstpénzeket tartalmazó üvegtartályt fedeztek fel a padló kiásásakor.

A zsinagógát 1924 és 1926 között Baumhorn Lipót tervei alapján építették fel. 1944-ig használta a helyi zsidó hitközség. A nagyméretű, 1100 személy befogadására alkalmas épület az eredetileg 1863-ban épült zsinagóga helyén létesült. A második világháború alatt a zsinagóga belseje kiégett, az épületet 1985-ben nyilvánították műemlékké.

Losonc városa 2,3 millió eurót nyert európai uniós alapokból a zsinagóga rekonstrukciójához, amelyet a tervek szerint multifunkciós kulturális központtá alakítanak át, a belső teret és a tetőt felújítják, a külső falakat megtisztítják.

Régészeti feltárásokat is végeznek, így találtak rá az archeológusok a padlószint kiásásakor az első zsinagóga alapjaira. Viktoria Tittonova, a Füleki Vármúzeum igazgatója szerint az alapozásban kialakított üregből került elő az üvegtartály, benne az 1863-ban megépült eredeti zsinagóga alapító okiratával, valamint az arany- és ezüstpénzekkel. Érdekességként említette meg a múzeumigazgató, hogy a tartályon fel van tüntetve Jan Kossuch, a helyi üvegkészítő cég tulajdonosának neve, aki vélhetően pénzt adományozott a zsinagóga megépítésére.

Iveta Kaczerova ásatásvezető régész az értékes lelettel kapcsolatban kitért arra, hogy korábban a losonci kálvinista templom tornyából is hasonló időkapszula került elő, amely korabeli újságokat, pénzérméket, valamint az építésre adakozók névsorát tartalmazta.

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

A brit legfelsőbb bíróság kimondta, hogy esélyegyenlőségi ügyekben nem lehet nőként kezelni a transzneműeket

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Nem tartogat sok jót az egykori Dunaferr jövője

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?