szerző:
hvg.hu

El tudja képzelni, hogy Szijjártó Péter befogad egy macskát és ezentúl azzal dolgozik? A brit Külügyminisztérium megtette egy menhelyi macskával, amely egy nagy elődről, Palmerston volt miniszterelnökről kapta a nevét.

A brit Külügyminisztérium új munkatárssal bővült: csütörtökön felvették Palmerstont, a fekete-fehér diploMACSKÁT!

A jól megtermett Palmerston a XIX. századi angol külügyminiszterről és miniszterelnökről kapta nevét, és egy menhelyről fogadták örökbe hivatalosan azért, hogy levadássza az elszaporodott egereket.

A hivatal minél előbb igyekezett leszögezni, hogy a macska az adófizetőknek egyetlen fontjába sem kerül, a Külügyminisztérium dolgozói ugyanis maguk fizetik az ellátását.

A cicának máris saját hivatalos Twitter-oldala is van, és a róla készült fotók és videók tanúsága szerint hamar otthon érezte magát új lakhelyén, teljes nyugalomban sétált végig az asztalokon és már játszott is egy keveset.

©

Állítólag még első éjszakáján sem tett tönkre semmit, jól beilleszkedett.

Palmerston közvetlen szomszédságában lakik egyébként a brit miniszterelnöki cica, Larry is a Downing Street 10-ben, akit az utcára is kiengednek.

©

A brit pénzügyminiszternek, George Osborne-nak is van egy híres macskája, Freya, amely egyszer Larryvel is összeverekedett a Downing Street 10 előtt és rendőröknek kellett szétválasztaniuk őket. A két állat a kormányszóvivő szerint állítólag azért elviseli egymást.

©