Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#59)
A jogszabályalkotás sok tekintetben megelőzi a magyar közgondolkodást: a melegek és a leszbikusok jogi emancipációja halad ugyan előre, de a társadalomban megerősödött a homoszexuálisokat korlátozni vágyók tábora. A jövő döntéshozói egyelőre felettébb toleránsnak tűnnek. A többség a melegekről, melegek a többségről.
© Végel Dániel
|
A magyar társadalom Európában a nem túl toleránsak közé tartozik, legalábbis a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (rövidítve: LMBT) emberekkel szemben. Egy átfogó 2006-os európai társadalmi vizsgálat (ESS 2006) szerint 24 ország közül csak Szlovákiában, Észtországban, Lengyelországban és Ukrajnában utasították el inkább azt, hogy „hagyni kell, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők szabadon éljék életüket melegként és leszbikusként úgy, ahogy akarják”. Nem csoda hát, ha egy tavaly a magyar LMBT-k körében végzett önkitöltős, nem reprezentatív vizsgálat során a válaszadók háromnegyede hátrányosan megkülönböztetett csoport tagjaként azonosította magát. Az Esély legfrissebb számából azonban az is kiderül, hogy bár az egyik oldalon masszívabbá vált a megszokottól eltérő szexuális irányultságúakkal szembeni elutasítás, a tudatos toleránsak tábora is megerősödött. Különösen így van ez a fiatal, iskolázott, jó anyagi helyzetű városlakók, tehát a jövő döntéshozói körében.
Takács Judit, Mocsonaki László és P. Tóth Tamás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából végzett kérdőíves kutatást LMBT-emberek, gyakorlatilag leszbikusok és melegek körében. A vizsgálat megállapítja, hogy a saját nemükhöz vonzódókat „a szocializáció legfontosabb társadalmi színterein a mindennapi társadalmi gyakorlatokban megnyilvánuló – elsősorban a heteronormatív kulturális imperializmus és a rendszerszerű erőszak működésében tetten érhető – strukturális elnyomás sújtja”.
Megpróbáljuk mindezt lefordítani. Iris Marion Young chicagói politikai filozófus öt feltételt különböztet meg, amelyek közül bármelyik teljesülése elnyomást jelent: a gazdasági kizsákmányolás, a társadalmi-gazdasági marginalizáció és az érdekérvényesítési erő hiánya elsősorban gazdasági összefüggésében értelmezi az elnyomást. A kulturális imperializmus és a rendszerszerű erőszak azonban túllépnek ezen. Az előbbi kritérium alapján a meghatározó többségi csoport (jelen esetben a heteroszexuális) egyetemes emberiként állítja be kultúráját, értékeit, hagyományait, amelyektől való eltérés deviancia. Az utóbbi, a rendszerszerű erőszak nem mindig jelent szó szerinti fizikai atrocitást, mert amennyiben a zaklatásnak, megfélemlítésnek és kigúnyolásnak formái általános társadalmi gyakorlattá válnak, akkor már elnyomásról beszélhetünk.
Túlozna a három magyar kutató, bombasztikusra vették a figurát, vagy tényleg ennyire rossz lenne a magyar leszbikusok és melegek helyzete? Lehetséges ez, amikor az ESS 2006-ban mindössze 5,2 százaléknyi magyar tartotta magát hátrányosan megkülönböztetettnek? Az 1122 kitöltött kérdőív és a feldolgozott 150 diszkriminációs történet mindenesetre erre enged következtetni, noha az is látnivaló, hogy a válaszadók maguk jelentkeztek a kutatásra, valószínűleg így többüknek „határozott” véleménye lehetett.
Persze, az is igaz, hogy a fizikai erőszak és az attól való félelem a tavalyi budapesti melegfelvonulás elleni ellentüntetés, majd az azt követő embervadászat (a csőcselék szóhasználatában: „buziverés”) óta lett része az LMBT-k félelmeinek. A 2007-es büszkeségmenet elleni támadást a három kutató is fordulópontnak tekinti, mivel a támadókat nem egyéni megfontolások, hanem szimpla és kollektív gyűlölet vezette. (Az idei büszkeségmenet vagy a meleg szórakozóhelyek elleni atrocitásoknak a kutatásban természetszerűleg még nem lehetett visszhangjuk).
Ezzel együtt terjedelmes kis gyűjteményét olvashatjuk a legkülönfélébb diszkriminációknak. Első pillanatban talán meglepő, de a melegek és leszbikusok többségének (59 százalék) a médiával akadt a legtöbb gondja. De ezen voltaképpen nincs mit csodálkozni egy ennyire erősen mediatizált környezetben. Azon sincs túl sok ámulni való, hogy a politikai szervezetek szerepelnek a második helyen (54 százalék). A magyarországi meleg emancipáció jogi értelemben egyáltalán nincs lemaradva az európaitól, sőt Kelet-Európában a magyar jogalkotás az egyenlősítés „élharcosának” számít. Jövőre már lehetőség lesz az egyneműek regisztrált élettársi kapcsolatára is. Ám időről időre felbukkan egy-egy politikai erő (például a MIÉP, a Jobbik, a KDNP) vagy egy-egy politikus (például Semjén Zsolt) parlamenten kívül és belül, akinek nyíltan homofób (melegellenes) megnyilatkozásaira a fősodorbeli politika csak óvatosan reagál. Az egyenes beszédnek megvan ugyanis a maga kockázata. A magyar homoszexuálisok néhány százalékra tehetők, és egy Tárki kutatás szerint a velük kapcsolatban állók sincsenek többen 8 százaléknál. Van egy kisebbség, amelyet kevesen ismernek, viszont amelyiktől sokan viszolyognak. Ugyan ki ugrana megvédeni őket? Elég a határozott kiállás, és már jön is a levakarhatatlan lebuzizás (a liberális Fodor Gábor és Gusztos Péter tudna erről beszélni).
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#59)
Solena
Ferenc
Zebra
Gál Ilona
Az egész témával kapcsolatban a Majmok bolygója jutott eszembe.......Ti sem örülnétek neki heterosexuális honfitársaim.<br>