Az Európai Unió településeinek közterületeit lefedő, a múlt héten beígért ingyenes wifihálózat kiépítése nem egyszerű feladat, de közel sem lehetetlen. Csak éppen nem biztos, hogy van értelme.
Első pillantásra jelentősnek tűnő összeget, 120 millió eurót költhet el az Európai Unió arra, hogy a tagállamaiban lévő települések minden olyan területén legyen ingyenes wifielérés, ahol a lakosok gyakran megfordulnak. Ezt indítványozta az Európai Parlament előtt elmondott évértékelő beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság (EB) elnöke határidőt is kitűzött: a Wifi4EU projekt célja mindezt 2020-ig megvalósítani.
A bejelentés napján megszólaltatott brüsszeli telekommunikációs szakértők finoman szólva is a valóságtól elrugaszkodottnak nevezték az elképzelést. Az EUobserver 120 ezer európai településsel számol, és ha valóban mindegyiken megvalósítanák a forgalmas központok wifilefedettségét, az településenként 1000 euró támogatást jelent. A projekt hivatalos adatlapján már csak 6–8 ezer városba ígérik az ingyenwifit. Ez – amellett, hogy nagyon messze van a Juncker által vizionált uniós lefedettségtől – jóval több, 15–20 ezer euró forrást jelent településenként. De könnyen belátható, hogy a közwifi (ipari jellegű) eszközigényét tekintve ez még egyetlen budapesti kerület forgalmas parkjainak, tereinek és középületeinek lefedésére sem lenne elég. A projekt tehát bőséges erőforrást igényelne a tagállamoktól is, a teljes költségvetésben a támogatás tulajdonképpen eltörpülne. Arról már nem is beszélve, hogy az infrastruktúra kiépítése nem elég, a netellátást is folyamatosan biztosítani kell – az pedig még szóba sem került, hogy ennek a cechjét ki állná.
A hardverre és magára az internetszolgáltatásra is érdekes alternatívát kínálhatna az a rendszer, aminek kiépítését a hazai szolgáltatók közül már a Magyar Telekom és a UPC is elkezdte (HVG, 2016. augusztus 6.). Ennek lényege a magánhasználatú routerek wifihálózatának külön csatornán működő, biztonságos, nyilvános megosztása. A rendszerépítő elv „közművesítése”, az európai telekomcégek hasonló kezdeményezéseinek támogatása vagy esetleges kötelezővé tétele jóval reálisabb utat jelenthetne az EB számára, mintha nulláról kezdenék kiépíteni a Wifi4EU hálózatot. Ilyen rásegítéssel a sűrűn lakott uniós városok wifihálózatának felerősítése egyáltalán nem tűnik lehetetlen küldetésnek, még akár a 2020-as céldátum is tartható.
A kérdés csak az, hogy mindennek van-e értelme. A hírekben már három éve felbukkant a skandináv példa, amely szerint a mobiltelefónia egyik őshazáját jelentő Svédországban visszaszorulni látszik a szabad wifi jelentősége. Vannak ugyan ingyenes hotspotok, de egyre kevésbé fontos, hogy legyenek. Ugyanis a 3G/4G szinte teljesen behálózza az ország lakott területeit, és a jó hálózati lefedettség helyi viszonylatban – de időnként még a magyar helyzethez mérve is – alacsony mobilnet-előfizetési díjakkal párosul.
Könnyen belátható, hogy a wifi-hotspotok hálózatának kiépítése a mostani helyzetnél jobb, de a potenciálisan elérhető kényelmet tekintve legfeljebb félmegoldást hozhat a netellátottságban. A felhasználóknak felesleges fáradságot jelent az újabb hotspotokhoz kapcsolódás, a wifi minden esetben korlátozott hatókörű, ráadásul a közös hálózatnak időnként biztonsági kockázatai is vannak. Szinte minden szempontból praktikusabb a mobilhálózat használata. Már csak azért is, mert a mobilinternet a csupán néhány tíz méterre elérő wifinél jóval szabadabb mozgást biztosít – a hálózat majdnem mindenhova „a felhasználóval megy”.
Az uniós ingyenwifinél életszerűbb, kényelmesebb és biztonságosabb megoldást jelentene ezt a hálózati szolgáltatást optimalizálni. Még akkor is, ha az Európa-szerte meglévő infrastruktúrát egyetlen négyzetméternyi lefedettséggel sem bővítik. Mert, bár közel sincs mindenhol térerő, jóval nagyobb területen van már most mobilnetes lefedettség, mint amekkorán wifi lenne, még a Wifi4EU elképzelhető legnagyvonalúbb megvalósítása esetén is.
Az igazi előrelépés tehát a mobilinternet előfizetési díjának letörése, illetve a tagállamok között e téren tapasztalható eltérések kiegyenlítése lenne. Merthogy jelenleg meglehetősen nagy különbségek vannak az uniós polgárok mobilnetezési lehetőségei között. A finn Rewheel telekommunikációs elemzőcég idei első fél évre vonatkozó jelentése például azt veszi górcső alá, hogy egy 35 eurós havi díjú, korlátlan beszélgetési lehetőséget kínáló tarifacsomagba építve átlagosan mennyi 4G-s adatforgalmat kap az ügyfél. A szórás hatalmas. A lista végén kullogó Magyarországon mindössze 1 GB-nyi internetezés foglaltatik egy ilyen – a hazai kereseti viszonyokhoz mérten borsos árú – csomagban, miközben a németeknél 4, a már említett svédeknél 23, a franciáknál pedig 50 GB. A magyaroknál szintén jobban kereső finnek pedig egy – a telefonálást és az üzenetküldést is magában foglaló – 11 ezer forintos havi mobilszámla ellenében már korlátlanul (mobil)netezhetnek a telefonjukon.
A Rewheel-jelentés rámutat, hogy az előfizetők is jóval nagyobb mértékben használják a kényelmes, majdnem mindenhol elérhető mobilinternetet, ha barátságosabb az árazása. Az elemzőcég tavalyi évre vonatkozó adatai szerint egy finn előfizetőre havonta átlagosan 9,7 GB-nyi adatforgalom jutott, míg egy németre mindössze 600 MB. Ez viszont, jegyzik meg a felmérés készítői, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nyomott áron kínált, valóban korlátlanul használható mobilnettel a szolgáltatók rosszul járnának. A finn telekommunikációs szektor, köszöni szépen, jól van. A szolgáltatók így is képesek a nyereséges működésre – és nem mellékesen arra, hogy a Wifi4EU kiépítésének 2020-as határidejére elindítsák a jelenlegieknél jóval több lehetőséget biztosító 5G-s mobilhálózatokat. Ezek mielőbbi és minél szélesebb körű fejlesztése az uniós versenyképesség szempontjából is elengedhetetlen lesz: szakértői várakozások szerint egy jól kiépített 5G hálózat – a wifivel ellentétben – nemcsak a mindennapi internetezést teszi kényelmesebbé, hanem az egészségügytől a logisztikáig teljes iparágak reformját is elősegíti.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
Egyelőre nem tudni, mekkora a kár.
Egyes értesülések szerint az illető telefonján kiskorúakról készült fotókat is talált a rendőrség.
