„Olyan hülyeség ez, hogy egyszerűen eszméletlen! Gyerekszegénységről akkor beszélhetnénk, hogyha tényleg éheznének gyerekek, de addig, amíg beleharap az ételbe és eldobja, addig ne beszéljünk gyerekszegénységről” – fakad ki egy község védőnője, amikor a Civil jelentés a gyerekesélyekről című tanulmány készítői arról kérdezték, vannak-e a faluban éhező gyerekek. Nyilván nem lehetnek – az asszony szerint – hiszen az almát és szendvicset is eldobják, ahelyett, hogy megennék.
De vajon, megeszik-e egy gyerek valami olyat, amit előtte soha nem látott: almát, banánt, magos zsömlét?
A válogatás sokszor éppen arra utal – magyarázzák a kutatók is –, hogy az otthon megszokottól eltérő ételeket a gyerekek nem ismerik, nem szeretik.
Legalább ilyen nehéz megítélni, hogy vajon jobb lett-e a gyerekeknek, ahogy az a tavaly meghirdetett családok évéből vagy akár a még 2007-ben elfogadott Legyen jobb a gyerekeknek program céljaiból elvben következhetne. A kérdés pedig igencsak aktuális: az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának ötévente esedékes vizsgálata ugyanis éppen most folyik.
