Szeretettel Nagy-Britanniából: Miért érdekelne a Brexit, amíg van műanyag szívószál?
A magyar fiatalok talán többet foglalkoznak a Brexittel, mint a britek, legalábbis ez a tapasztalatom egy év kint tartózkodás után. Viszont számtalanszor kaptam például azért, mert vörös húst eszem, még az egyetemi nyomtató is cseszeget, hogy mennyi szén-dioxidot termelek. A brit fiatalokat utolérte Greta Thunberg és a klímakatasztrófa.
„Ez puha műanyag és nem újrahasznosítható, máskor, ha olyan igénytelen vagy, hogy megveszed, legalább ne a szelektív kukába dobd”
– így indult valamelyik reggelem, amikor az egyik lakótársam megtalálta a mirelitkrumplim zacskóját, ezek szerint rossz helyen.
Cardiffban, Wales fővárosában, ahol a lakosság több mint 10%-a egyetemi diák, a klímaváltozás jegyében egyebek közt a műanyag lett az új szitokszó. Hiába élek egy házban egy csapat jól szituált, intelligens brit fiatallal, ha panaszkodni kell, akkor a megszokott esőhiszti mellett nem a Brexit, hanem a globális felmelegedés kérdése vetődik fel.
Bár sokszor inkább mutatóban dühöngenek (például a vásárlásmániás lányt irritálja legjobban a fast fashion jelenség, és ő posztol kétnaponta az Instagramjára valamilyen természeti katasztrófát), az apró dolgokra magyar szemmel nézve feltűnően odafigyelnek. Biológiailag lebomló zacskóban gyűjtik a komposztot, egy diáknál sem láttam még klasszikus nejlonzacskót, saját kávéspohárban kérik a lattét: úgy tűnik, mindenkihez eljutott az üzenet.
