Fahidi Gergely a "börtönbizniszről": A fogvatartottak tudnak számolni

Az Origo leleplezett. Igaz, sosem tagadtam, hogy liberális ügyvéd vagyok, aki az ELTE után a CEU-n is tanult, pro bono munkát végzett a Magyar Helsinki Bizottságnak, és tagja az ÜDE ügyvédi egyesületnek. Második nekifutásra azt is sikerült kioknyomozni, hogy az ügyvédkedés előtt a HVG-nél voltam újságíró bő két évtizeden át.

A legfontosabb állítás persze az, hogy félmilliárdos vagyok!

A szám minden bizonnyal az Igazságügyi Minisztériumtól (IM) származik: ezek szerint 324 ügyben 516.951.040 forint kártalanítást ítéltek meg védenceimnek a magyar bíróságok. Az összesítést látatlanban elfogadom, bár bevallom, én még sem darabra, sem forintra nem számoltam össze. Mire ez az írás megjelenik, már lehet, hogy Magyar Györgyék ügyvédi irodáját is sikerül utolérnem, felkapaszkodva a „dobogós” helyek egyikére, hiszen nekem még mindig sok folyamatban lévő ügyem van. Folyamatosan keresnek új megbízók, és jönnek az újabb kártalanítási végzések.

Stiller Ákos

Ezzel együtt boldog lennék, ha csak a fele, vagy akár a negyede igaz lenne az Origo azon állításának, hogy „börtönbüntetésre ítélt bűnözőknek megítélt kártérítések címén több mint félmilliárd forintot keresett (..) Fahidi Gergely”. Ebből az állításból az következne, hogy a megalázó börtönkörülmények miatt alapvető jogaikban sértett ügyfeleim egy fillért sem kaptak, minden az én zsebembe ment.

Természetesen általában én sem ingyen vállaltam ezeket a megbízásokat, de mivel hét év munkája van esetemben a börtönkártalanítási ügyekben, az átlagos adózott jövedelmem töredéke mondjuk egy NB I.-es vidéki csapat cserepadján ülő focistáénak. Sok az olyan, szakmailag sikeres ügy, amikor megítélnek kártalanítást, de annak egésze vagy nagyja a rab gyerekeinek megy – elmaradt gyermektartás – vagy a sértettnek, mint például – tudomásom szerint – Szögi Lajos hozzátartozóinak. Ilyenkor természetesen ügyvédi díj sincs, de ezt meggyőződésem szerint mindannyian, akik ilyen ügyben eljárunk, méltányosnak tartjuk.

Mire megy a közpénz?

Budai Gyula sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Fidesz felszólítja a listázott ügyvédeket, hozzák nyilvánosságra, mennyi pénzt kerestek – ha ez valóban a Fidesz üzenete, nyilván nem fog gondot okozni az adóbevallások kikérése és nyilvánosságra hozatala következő lépésként. Addig azonban nem árt tisztázni, hogy a börtönkörülmények miatti kártalanítási ügyekben az ügyvédek egy fillér közpénzt sem kapnak.

Az eljáró bíróságok a jogsérelmet elszenvedett ügyfeleknek ítélnek meg kártalanítást, az ügyvédi letéti számlákra megérkező pénz az ügyfélé, aki ebből, tehát már a saját pénzéből fizeti az ügyvédi díjat.

Természetesen van arra is példa, amikor gyilkosok, rablók, erőszaktevők érdekében eljáró ügyvédeknek közvetlenül közpénzt fizetnek, ezt nevezik kirendelt védői rendszernek. Akik felháborodnak azon, hogy az embertelen körülmények közt tartott elítéltek vagy letartóztatottak a túlzsúfoltságért, poloskacsípésekért, függönyös wc-ért kártalanítást kapnak, és ebből az őket segítő ügyvédeknek fizetnek, léphetnének még egy szintet felháborodásukban. Hát igazságos az, hogy feltételezett bűnösök – igen, gyilkosok, rablók, erőszaktevők – közpénzből kapjanak ügyvédet, aki az ő érdekeiket képviseli, esetenként akár a felmentésüket is eléri? Sőt, szükség van a büntető bíróságokra fordított milliárdokra, nem lenne egyszerűbb, ha az állam csak a bűnüldözőket és az ügyészséget finanszírozná, és már a vádirat tartalmazná a kiszabandó büntetést?

Hol kezdődik a kínzás?

De kanyarodjunk vissza a „börtönbizniszhez” és az abban részt vevő ügyvédekhez. Nyilvánvalóan – elenyésző számú kivételtől eltekintve – senki nem akar börtönbe kerülni. Nem kell azonban szándékosan bűncselekményt elkövetni ahhoz, hogy valaki börtönbe kerüljön – a már említett előzetes letartóztatottak még ártatlannak is bizonyulhatnak, e körben indokolt felidézni például a 2006-os eseményeket – de az is szinte bárkivel előfordulhat, hogy például a fáradtságtól elalszik kocsivezetés közben, és gondatlanságból halálos balesetet okoz. Tehát az nem igazán jó érv, hogy nem kell bűnözni, és akkor nem kerül börtönbe az ember.

Azokkal a véleményekkel – elég gyakoriak – hogy a szabadságvesztésre ítélteket még jól meg is kellene kínozni, Szibériába vagy Bolíviába küldeni – nem nagyon tudok mit kezdeni. Az, hogy a börtönökben többszemélyes zárkákban személyenként legalább 4 négyzetméter területet kelljen biztosítani, a wc-t fal és ajtó, s ne csak egy függöny válassza el a zárka lakóterétől, jusson be annyi természetes fény, ami mellett szemromlás nélkül lehet olvasni, legyen folyó víz, sőt még meleg víz is, nem magyar találmány. A kínzás vagy embertelen, megalázó bánásmód tilalmát európai emberi jogi egyezmény írja elő, ezen alapul az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) – a közbeszédben ez a strasbourgi bíróság – ítélkezési gyakorlata, és a magyar alaptörvényi előírás is.

Aki magát európainak akarja tekinteni, annak a megalázó bánásmód tilalmát éppúgy el kell fogadnia, mint például a halálbüntetés tilalmát.

Magyarországot a börtönkörülmények miatt ez az EJEB marasztalta el több ítéletben is, köztük 2015. március 10-én egy iránymutató, ún. pilot ítéletben. Annak érdekében, hogy ne szülessenek tömegesen ilyen, Magyarországot elmarasztaló és „szégyenpadra ültető” verdiktek, Trócsányi László még igazságügy-miniszterként meggyőzte a strasbourgi döntéshozókat, hogy Magyarország rendezni fogja a börtönzsúfoltság problémáját. Alapvetően két követelményt kellett teljesíteni: hazai jogorvoslatot és kompenzációt biztosítani egyénenként a sérelmet szenvedetteknek, a jövőre vonatkozóan pedig biztosítani a zsúfoltság és más, megalázónak minősülő problémák orvoslását.

Az államnak így olcsóbb

Megelőlegezett bizalmat kapott Magyarország 2017-ben, amikor az EJEB felfüggesztette, majd megszüntette a Strasbourgban folyamatban lévő börtön-kártérítési pereket. A kormány tulajdonképpen sikerpropagandát kellene, hogy folytasson, hisz igazi magyar finesszel meggyőzte a strasbourgiakat, hogy teljesíteni fogja a vállalásait, amit csak részben tett meg. Nekem nincs módom ellenőrizni a 10-12 milliárd forintos eddigi kifizetésekről szóló bejelentéseket, de ha ezek a számok igazak, a miniszterelnök nyugodtan büszkélkedhetne azzal, hogy már legalább 10-20 milliárd forint közpénzt megspórolt Magyarországnak, mivel a hazai végzésekben időarányosan legfeljebb a harmadát-felét ítélik meg az EJEB korábbi joggyakorlata szerinti összegeknek.

Stiller Ákos

Ugyancsak az orruknál fogva sikerült vezetni a strasbourgiakat a férőhelyek bővítésével, a túlzsúfoltsággal kapcsolatban. Teljes képem természetesen erről sem lehet, de részinformációkkal rendelkezem jogerős kártalanítási végzésekből és a különböző fegyintézetek adatszolgáltatásából. A legkorszerűbb, a rabok közt „EU-s börtönként” emlegetett, laktanyából kialakított Szombathelyi Országos Bv Intézetben 3-4 éve még jellemzően 4 személy volt egy nagyjából 40 négyzetméteres zárkában, ma már előfordul 7-8 személy is ugyanott. Még ez sem minősül túlzsúfoltnak, pedig akár kétszeresére is nőtt az ugyanott elhelyezett létszám.

Még érdekesebb a Budapesti Fegyház és Börtön új szárnyának esete, ahol a zárkák fizikai jellemzőinek bármilyen érdemi megváltoztatása nélkül, jogszabály-változtatásoknak és kreatív felmérési technikáknak köszönhetően a bruttó mintegy 25 négyzetméteres területen sikerült a még jogszerűen elhelyezhető létszámot először 4-ről 5-re, majd 6-ra emelni, ezzel automatikusan 50 százalékkal csökkentve a túlzsúfoltságot az ország központi fegyintézetében. Ugyanitt, a régi szárnyban a XIX. század végén még egyszemélyes zárkák voltak, a XXI. század elején, nyilván a progresszió jegyében, már ugyanezekbe a cellákba 2-3 főt zártak. Az kétségtelen, hogy az utóbbi egy-két évben legalább a függönyös wc-ket megszüntették.

Számolni tudnak a rabok

A kormányzati kommunikáció többször hivatkozik extrém kártalanítási esetekre, például arra, hogy csak a napfény hiánya miatt pénzhez juthatott valaki, vagy 8,5 börtönév után 8 millió forint volt a kompenzáció. Ezek a jelenlegi kártalanítási szabályok szerint nem fordulhatnak elő, hisz a kompenzáció napi tétele 1200–1600 forint, vagyis évi maximum 584 000 forint, a természetes fény hiányára vonatkozó kérelmeket pedig következetesen elutasítják a bíróságok azzal, hogy kellő fényerejű lámpák, jellemzően fénycsövek vannak a zárkákban.

A „börtönbizniszről” egészen abszurd hírek is terjednek, például olyanok, hogy egyes családok mintegy pénzkeresőnek küldik a tagjaikat bűncselekményeket elkövetni, hogy majd jön a kártalanítás. Tapasztalataim szerint sok olyan fogvatartott van, aki írni-olvasni nem tud, de olyan, aki számolni se tudna, alig akad. Márpedig könnyű kiszámolni, az egy hónapban kapható 36-48 ezer forint eleve kevesebb, mint amennyit akár csak havi egy látogatásra, csomagküldésre, a feltétlen szükséges bevásárlásra költenek a hozzátartozók.

A sértettek pedig, a társadalom legszélesebb rétegét érintő, kisebb értékre elkövetett betörések, lopások, rablások esetében szinte csak akkor számíthatnak káruk legalább részleges megtérítésére, ha az elkövető számára kártalanítást ítélnek meg a börtönkörülmények miatt, és ugyanez a helyzet az elmaradt gyerektartások behajtásával is. Némileg sarkítva, ha a most a főgonoszok közé sorolt, magamfajta ügyvéd nem segít a fogvatartottnak az igényérvényesítésben, és a rab vagy egyáltalán nem ad be kártalanítási kérelmet, vagy azt hibásan adja be, és elutasítják, akkor a bűncselekmény sértettje jó eséllyel egy fillért sem fog kapni, míg a megítélt kártalanítás esetében akár az egész pénz őt illetheti, mint történt a legtöbbet hivatkozott Szögi Lajos családjának ügyében.

A rabok jelentős része a kártalanításból a családját segíti, elmaradt lakbért, közműtartozást fizetve ki. Konkrét példa, pár hónapja egy ügyfelem a börtön-kártalanításból tudta az utolsó pillanatban kifizetni a tartozását, megúszva azt, hogy a gyerekekkel együtt kilakoltassák.

Indulatok, gyűlöletkeltés helyett érdemes lenne komoly kriminológiai kutatást folytatni a „börtönbiznisz” társadalmi költségeiről, kárairól és hasznairól. Saját megbízóim körében biztos vagyok benne, hogy a körülmények javítása, valamint a pénzjuttatás csökkenti a visszaesést. Pusztán a „kemény kéz” pedig legalább annyira a fegyőrök bőrére fog menni, mint a fogvatartottakéra. Ha pedig tények helyett csak az indulatok maradnak, és valóban sor kerül a börtön-kártalanítási szabályok drasztikus szigorítására, a kormány pont azt az előnyt fogja elveszíteni, amit a strasbourgiaknál alkalmazott finesszel elért, és ismét tömegesen fogják az EJEB-en magyar rabok ügyeit vizsgálni.

(A szerző korábban a HVG-nél dolgozott, élettársa jelenleg is a hetilap munkatársa – a szerk.)