Túl sokat vállal a Visszatérés Epipóba, és mint film nem áll össze

Öt éven át készült Oláh Judit dokumentumfilmje, a „Visszatérés Epipóba.” Magyari Péter 2014-es, a 444.hu-n megjelent sokkoló cikke után a filmtől sokan remélték, hogy valamilyen magyarázatot kapnak arra, hogyan történhetett meg az a szexuális abúzussorozat a nyolcvanas évek Magyarországán, amelynek elkövetője egy budapesti elit gimnázium pedagógusa volt, Sipos Pál. Sipos a hagyományos tanári pályán kívül népszerű televíziós műsorok szerkesztője is volt, továbbá az ELTE oktatója és az Oláh Judit filmjében ábrázolt szendrői nyári gyerektábor vezetője. Sokat vállal a film, és ebből sajnos keveset tud teljesíteni.

Három dramaturgiai szál fejthető fel a filmben. Az első szubjektív dokumentumfilmet ígér a nézőnek, Oláh Judit belső utazásának történetét saját múltjába. Dramaturgiai megoldásként egy kerettörténetet épít fel saját lánya táborba indulásáról, illetve az azzal kapcsolatos dilemmáiról. Visszaemlékezése belső monológ, melyet gazdag archív anyaggal illusztrál, narrációját néhol megszakítja egy-egy szüleivel készített interjú.

A második szál a szendrői gyerektáborban történő hatalmi visszaélések, a gyerekközösségben fellépő erőszak feltárása. Ennek megjelenítésére a traumát kibeszéltető pszichodrámát rögzíti kamerával, így jelenik meg a néző számára egy-egy kiemelt történet, nemcsak eljátszva azt, hanem néhol kommentálva vagy a résztvevők reakcióit mutatva.

A harmadik szál Sipos Pál szexuális visszaéléseinek, kamasz fiúk ellen elkövetett abúzusainak története, melyet klasszikus riporteri eszközökkel, interjúkkal valósít meg és emel be a filmbe két bántalmazott megszólaltatásával.

A három szálat, három különböző dramaturgiai megoldást összekötő csomópont a szendrői tábor. Oláh, a pszichodráma résztvevői és a két interjúalany is részese volt a táborozásoknak. A kapcsolódás ebben ki is merül: Oláh Juditot nem érte szexuális bántalmazás, bár a film sejteti, illetve meg is nevezi szorongásait, nem hallunk történetet saját megszégyenítéséről, megalázásáról sem, attól eltekintve, hogy tábori nevét, a „Közepest” sértőnek, megbélyegzőnek érezte.

A rendező a hvg.hu-nak is mesélt a film hátteréről:

„Nem tudom, képes-e felismerni, hány élet ment tönkre"

Hat évvel ezelőtt a 444 leleplező cikkéből derült ki, hogy egy budapesti elit iskola elismert, a gyerekek rajongását is élvező magyartanára a 80-as években molesztálta a diákjait. Sipos Pál a tanítás mellett rendszeresen táboroztatott is: a szendrői háromhetes nyaralásokon Oláh Judit filmrendező négy alkalommal is részt vett.

Mindhárom szál nagyon összetett probléma, egyetlen film keretein belül lehetetlen a maguk sokrétűségében megjeleníteni ezeket, nem csoda, ha nem is sikerül a rendezőnek. A film adós marad sok felmerülő fontos kérdés tisztázásával, a külön-külön is érvényes szálak alaposabb feltárásával. Kár, mert a dokumentumfilm eszközeivel lehetőség lett volna az egyik első, és azóta is a legismertebb abúzustörténetet szélesebb kontextusában is megérteni, a kiváló feltáró cikkben közölt tényeken túl.