Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A hívők mindkét országban szívélyesen fogadják Ferenc pápát, miközben a hivatalos politika egyik országban sem várja egyöntetű lelkesedéssel, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Habár mind Magyarországon, mind Szlovákiában sokan vallják magukat katolikusnak, nem lehet azt mondani, hogy Ferenc élvezi a hazai pálya minden előnyét a négynapos úton – írja a jobboldali Frankfurter Allgemeine Zeitung. Hiába van mindkét főváros mindössze másfél órányi repülőútra Rómától, nem egyszerű a feladat katolikus egyházfő számára, mert mind a magyar, mind a szlovák hívők körében sokan idegenkednek attól, amit képvisel.
Ráadásul a 84 éves Ferenc először megy külföldre azóta, hogy július elején súlyos bélműtéten esett át – a látogatás során 5 helyen áll meg és 10 beszédet mond. A járvány pedig csak bonyolítja helyzetét. De még ennél is többet nyom a latban, hogy jó pár csapda leselkedik rá, főleg politikai értelemben, mivel sokan túlzottan liberálisnak vélik véleményét a migránsokról, a melegekről és más kisebbségekről. A többség a két országban másként gondolkodik ezekben a kérdésekben.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.