Szeretettel Erdélyből: A tiszteletes fát hord a falusiakkal, hogy közösséget teremthessen

Egyik napon felhívtam egyik mesteremet és barátomat, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy egyén és közösség viszonyáról beszélgetünk.

Én kötelezném a papot, a tanárt és az orvost, hogy ott maradjon, ahová a kinevezése szól, különben értelmiség nélkül marad a falu

– szögezte le.

Ez persze túlságosan is sarkos kijelentés volt, így hát árnyalnia kellett: sokszor, persze, a közösség is tehet arról, hogy az értelmiség nem marad a faluban, tudok olyan példákról, amikor magyartanárt kértek, és amikor az illető odament, azt kellett tapasztalnia, hogy nincs hol megszállnia.

Dávid Gyula az 1989 előtti időkben szocializálódott, működő falvakat látott, bivalycsordákkal és a mezőre siető emberekkel, akik a kommunizmus minden hátránya ellenére tették, amit tenniük kellett. A papot a rendszer az ellenségévé kiáltotta ki, a tanárt pedig különféle bizottságokba nyomták be, de még én is láttam olyan tiszteletest, aki apró falumúzeumot hozott létre kalotaszegi parókiáján.