Frankfurter Allgemeine-jelentés: Nincs pardon Orbán csatlósának
Botrány tört ki a Nemzeti Múzeumban és ennek folyományaként menesztették az igazgatót, jóllehet az korábban politikai sikereket ért el a kormányfő uszályában. Most viszont azon a melegellenes törvényen bukott meg, amelyet annak idején képviselőként ő maga is elfogadott – fejti ki Stephan Löwenstein, a konzervatív német újság közép-európai tudósítója.
A politikai jobboldalon is ismerős a jelenség, hogy a forradalom felfalja a gyerekeit. Most éppen a költő és kultúrpolitikus L. Simon Lászlót érte utol, aki pedig hosszú éveken át volt a miniszterelnök szekértolója. A casus bellit a World Press Photo szolgáltatta, benne egy képsorozattal, amely egy manilai melegotthonban készült. Jobboldali bírálói szerint a direktor ezzel megszegte azt a jogszabályt, amely tiltja, hogy homoszexuálisokat nyilvánosan mutassanak be.
Az idézett szabályozás hivatalosan gyerekvédelmi törvény néven fut. Akik elutasítják, azt mondják, hogy nyíltan diszkriminálja a nemi kisebbségeket. Az uniós tagállamok többsége jogi lépéseket tett miatta. L. Simon viszont a nyilvánosság előtt mindig is védelmezte a jogszabályt.
Nehéz-Posony Kata: L. Simon saját magát rúgta ki, avagy ezért baj, ha a jog a politika csicskása
"Kihalt már a jogalkalmazásból a józan ész, hiszen a propaganda elvárásainak megfelelő intézkedések mindent felülírnak." L. Simon László kirúgásának kérdése, a Nemzeti Múzeum és a World Press Photo-kiállítás ügye a jogász szemével, de nem csak jogi szemszögből. Vélemény.