Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
A szervezett kollektív erőszakhoz, a háborúhoz, bármennyire is tűnik hétköznapi szemmel paradoxonnak, szorosan kapcsolódik a nemzetközi humanitárius jog. A nemzetközi humanitárius jog fogalma az ókori történelemre nyúlik vissza, és minden kultúrában, vallásban és hagyományban megtalálható. A vezetők minden történelmi korszakban szabályokat és tabukat állítottak fel, amelyek meghatározták, hogy mit szabad és mit tilos a katonai tevékenységek során, és ezzel tartsák fenn a katonai erők ellenőrzését, korlátozzák az erőszakot és a pusztítást.
Oroszország 2014-ben kezdte el a hibrid háborúját Ukrajna ellen, amikor megszállta a Krímet, és fegyveres konfliktust szított és támogatott az ország keleti részén fekvő ipari régióban, a Donbászban. 2022. február 24-én pedig Oroszország teljes körű inváziót indított. Az orosz diktátor úgy gondolta, hogy két hét alatt beveheti az ukrán fővárost, Kijevet.
Két évvel később még mindig messze van a permanensen változó, tehát a maga számára sem megfogható katonai céloktól, és ez köszönhető az ukrán nép hősies küzdelmének, összefogásban a kollektív Nyugattal, amely ehhez pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt, fegyver- és lőszerellátással segíti ember feletti erőfeszítéseinket.
Az összefogás politikájában új értelmet nyert az erkölcs fogalma.
A nemzetközi jog, a jó erkölcs, a hétköznapi ember empátiája is velünk van, amit nap mint nap tapasztalunk és köszönünk.
