Giulia Caminito író: Érzelmi bizonytalanságot, az egyensúly hiányát tapasztalom nemzedékemben, a harmincasokban

HVG: Itália rejtett, ismeretlen, nyomorúságos arcát fedi fel a jelenben egy mélyszegénységben élő, erős nőktől vezérelt családban. Miért a manapság divatos autofikciót választotta regénye megírásához?

Giulia Caminito: Leszámítva a Bracciano-tavat és környékét, a kiskamaszkortól a felnőtté válásig a felnövés fázisainak ábrázolásában bármiféle hasonlóság a saját életemmel a véletlen műve. Nem laktam ablaktalan pincelakásban, nem bántalmaztam az osztálytársaimat, nem üvöltöztem, mint a könyvem hősnője, Gaia. Csendes lázadó voltam. Egy írónál óhatatlanul bekerülnek a sorok közé a közvetlen vagy a közvetett környezetből olyan személyek, élethelyzetek, amelyek bizonyos mértékben megfelelnek az elképzelésének. Két nőfigura megteremtéséből indultam ki: Antonia, az anya és Gaia, a lánya, bár különböző módon, de harcban áll a világgal. Ennek a küzdelemnek bizonyos fázisain magam is átmentem.

HVG: Mindkettőjük életének része a fájdalom, a düh, a veszteség, de míg az anya ezt a jég hátán is megélő nők teherbírásával leplezi, a lánya ön- és közveszélyes, kocsit gyújt fel, öngyilkosságot kísérel meg. Szélsőséges viselkedése felkiáltójel a társadalom felé?

G. C. : Gaia dühe, haragja nagyon is személyes, persze benne van az is, hogy szembe akar menni a szegénységből fakadó szégyenérzetével. Frusztrált, mert nem mennek a dolgai, nem találja helyét a világban, nem kap senkitől elismerést. Pusztító erőt fedez fel magában, és ettől maga is megretten. A környezete a megszokott módon áll hozzá, folyamatosan megszólják az öltözéke, a kinézete miatt. Szabad szeretne lenni minden kötöttségtől. Bárkinek ismerősek ezek a problémák, aki kicsit is érzékeny, és azt sulykolják bele barátok, barátnők, hogy te kevés vagy. Az iskolai zrikálások, a megfelelési vágy miatt én is sok frusztrációt gyűjtöttem be.

Giulia Caminito

Veres Viktor

Próbáltam a regényben arra is rávilágítani, mennyire idegtépő sokat tanulni, és semmire sem vinni, abban az értelemben, hogy az ember olyan tudásanyagra tesz szert, amit a gyakorlatban sohasem alkalmaz. Sokáig nyomasztónak, haszontalannak éreztem magam, hogy a filozófiai tanulmányaimból semmit sem profitálok. Értelmiségi neveltetésemnél fogva a könyvek szeretete mellé jó adag történelmi, politikai, filozófiai érdeklődést örököltem. Olasz történelmi összefüggésekben érdekel a politikatörténet, a politikai filozófia.

HVG: Hogyan veszi ennek hasznát az írásban?