Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egy színes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
Ismerős talán az a felismerés, hogy egyre nehezebb csak úgy lazán és felszabadultan nevetni. (A macskás TikTok-videók pörgetése bizony nem tartozik ide!) Egyre nehezebb kapcsolatot teremteni másokkal, ismerkedés vagy önfeledt éjszakába nyúló beszélgetések helyett marad a még inkább éjszakába nyúló kanapémozi. Beleragadunk helyzetekbe és életsémákba, amelyekből nincs erőnk kitörni. Már nem hajt a kíváncsiság, a kalandvágy. Beleszürkültünk az életünkbe, a megfelelésvágyba. Vagy épp ellenkezőleg: annyira irányítani és kontrollálni akarunk minden mozzanatot, hogy semmi teret nem hagyunk a spontán ötleteknek, az improvizációnak.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
