A megfoghatatlan pillanat inspirálta a kortárs rajz egyik legfontosabb hazai képviselője, Szíj Kamilla új kiállítását

A Vintage Galériában azonban nem fotókiállítás fogadja az érdeklődőket, bár a kiállítótér egyik rövidebb falán – nem kiemelt módon, sőt, valójában mintegy mellékesen – ott van három kis méretű fotó, köztük a meghívón szereplő is. A képek egy olyan szobabelső részletét mutatják, ahova a leeresztett redőny résein át beszüremlő napfény sok-sok apró, fényes foltot rajzol ki. Határozott körvonalú pöttyök jelennek meg a padlón,  az asztallapon, mindenen,  ami csak a fény útjába esik. Ez az esztétikus, szinte érzéki látvány az ihletője, az oka, sőt, bizonyos fokig az irányítója is azoknak a rajzoknak, amelyek a kiállítótér hosszanti falán láthatóak. De hogy lettek az érzéki fotókból ezek a látszólag szikár, megfejtésre váró rajzok? 

Szíj Kamilla harminc éve hoz létre a rajz és grafika alapját képező vonalakból sajátos belső logikát követő, levegősebb szerkezetű vagy sűrűbben burjánzó struktúrákat különféle papírlapokon, néha egészen nagy méretben; csodálatot keltve a ceruzával (vagy korábban hidegtűvel), azaz a legegyszerűbb eszközök használatával megalkotott, összetett világával. Ezúttal azonban kissé más utat követett.

Kiállítási enteriőr

Vintage Galéria

„Van nyolc vagy kilenc rajzkönyvem, amelyekbe egyenként körülbelül 8-10 éven át rajzolok, tehát nagyon sokáig. Valamikor a ‘90-es évek közepén ültem egy ilyen rajzkönyvvel a vidéki házam lugasa alatt az asztalnál, rajzoltam valamit, amikor észrevettem, hogy a lugason keresztül napfény pöttyök vetülnek a papírra, és ott a rezgő levelek miatt mozognak. Elkezdtem követni őket a papíron, a rajzon, amin éppen dolgoztam: fehér pasztellkrétával kis pöttyöket csináltam. Aztán az egészet el is felejtettem. De ez volt a kezdet” – meséli Szíj Kamilla. „Az utóbbi években fotózni kezdtem a lakásban a redőnyön át bejövő reggeli fényfoltokat, mert nagyon szépnek találtam; sok képet készítettem, ezek közül látható három most a kiállításban. Egy alkalommal észrevettem, hogy az asztalon félbehagyott rajzra is rávetülnek fénypöttyök. Na jó, mondom, akkor ezt elkezdem átrajzolni. Így született az a kép, amelyik most a hosszú fal közepén látható: a lap egyik felén még a korábban sokszor használt, és az általam konzervdobozoknak nevezett elemekből épülő forma van, a másik felén pedig néhány körülrajzolt fényfolt, vagyis ez a kép átmenet a régiből valami újba. Később elkezdtem külön papírra rajzolni kizárólag a fényfoltokat. Tehát majdnem 30 évvel ezelőtt fogott meg valami, ami mostanra ért be úgy, hogy ebből egy önálló dolog született, ez látható most a galériában.”