A megfoghatatlan pillanat inspirálta a kortárs rajz egyik legfontosabb hazai képviselője, Szíj Kamilla új kiállítását
6 perc
2024.12.04. 17:30
2024.12.05. 11:34
Szíj Kamilla nemrég megnyílt kiállításának meghívóján nem egy rajz vagy rajzrészlet szerepelt, hanem egy izgalmas fotográfia. A kortárs rajz egyik legfontosabb magyarországi képviselője ezek szerint most más médiummal dolgozik – vontuk le a következtetést többen is. Ráadásul az eseményt megnyitó személy neve mellett az volt olvasható: fizikatanár. Rejtély rejtély hátán.
A Vintage Galériában azonban nem fotókiállítás fogadja az érdeklődőket, bár a kiállítótér egyik rövidebb falán – nem kiemelt módon, sőt, valójában mintegy mellékesen – ott van három kis méretű fotó, köztük a meghívón szereplő is. A képek egy olyan szobabelső részletét mutatják, ahova a leeresztett redőny résein át beszüremlő napfény sok-sok apró, fényes foltot rajzol ki. Határozott körvonalú pöttyök jelennek meg a padlón, az asztallapon, mindenen, ami csak a fény útjába esik. Ez az esztétikus, szinte érzéki látvány az ihletője, az oka, sőt, bizonyos fokig az irányítója is azoknak a rajzoknak, amelyek a kiállítótér hosszanti falán láthatóak. De hogy lettek az érzéki fotókból ezek a látszólag szikár, megfejtésre váró rajzok?
Szíj Kamilla harminc éve hoz létre a rajz és grafika alapját képező vonalakból sajátos belső logikát követő, levegősebb szerkezetű vagy sűrűbben burjánzó struktúrákat különféle papírlapokon, néha egészen nagy méretben; csodálatot keltve a ceruzával (vagy korábban hidegtűvel), azaz a legegyszerűbb eszközök használatával megalkotott, összetett világával. Ezúttal azonban kissé más utat követett.
„Van nyolc vagy kilenc rajzkönyvem, amelyekbe egyenként körülbelül 8-10 éven át rajzolok, tehát nagyon sokáig. Valamikor a ‘90-es évek közepén ültem egy ilyen rajzkönyvvel a vidéki házam lugasa alatt az asztalnál, rajzoltam valamit, amikor észrevettem, hogy a lugason keresztül napfény pöttyök vetülnek a papírra, és ott a rezgő levelek miatt mozognak. Elkezdtem követni őket a papíron, a rajzon, amin éppen dolgoztam: fehér pasztellkrétával kis pöttyöket csináltam. Aztán az egészet el is felejtettem. De ez volt a kezdet” – meséli Szíj Kamilla. „Az utóbbi években fotózni kezdtem a lakásban a redőnyön át bejövő reggeli fényfoltokat, mert nagyon szépnek találtam; sok képet készítettem, ezek közül látható három most a kiállításban. Egy alkalommal észrevettem, hogy az asztalon félbehagyott rajzra is rávetülnek fénypöttyök. Na jó, mondom, akkor ezt elkezdem átrajzolni. Így született az a kép, amelyik most a hosszú fal közepén látható: a lap egyik felén még a korábban sokszor használt, és az általam konzervdobozoknak nevezett elemekből épülő forma van, a másik felén pedig néhány körülrajzolt fényfolt, vagyis ez a kép átmenet a régiből valami újba. Később elkezdtem külön papírra rajzolni kizárólag a fényfoltokat. Tehát majdnem 30 évvel ezelőtt fogott meg valami, ami mostanra ért be úgy, hogy ebből egy önálló dolog született, ez látható most a galériában.”
A galéria terének másik rövid falán – szintén mintegy mellékesen –, egy kis méretű digitális táblát helyeztek el, amelyen egy pár perces videó fut loopolva. Aki megnézi, az nem csak az alkotás folyamatára vonatkozóan kaphat képet, de talán az is világossá válhat számára, mi volt ennek a művészeti gyakorlatnak a tétje, eredménye vagy tapasztalata.
„Minden reggel korán felébredtem, mert 6 és 9 között sütött be akkoriban a nap, és a reggeli rutinom nélkül rögtön elkezdtem rajzolni. Tavasszal kezdtem el, kimaradt két nyári hónap, aztán ősszel megint lett pár rajz. Amikor elkezdtem, nem volt koncept, semmi nem volt, csak az hogy óh, ez milyen jó, milyen jó csinálni” – mondja az alkotó.
„Van valami sziszifuszi ebben az alkotó folyamatban” – vetem fel –, „hiszen mint az említett videón is látható, ha csak három egymás mellett lévő fénypöttyöt egymás után körülrajzol, majd visszatérne az elsőhöz, hogy azt újra körberajzolja, már nem fogja tudja megtenni, mert közben arrébb fordult a Föld, egy kicsit arrébb csúszott a fénypötty is a papíron, az új vonal nem kerülhet pontosan az előzőre, azaz a rajzoló soha nem fogja tudni utolérni magát, sosem fogja tudni korábbi helyén elkapni a már egyszer körülrajzolt pöttyöt.”
„Így van” – mondja Szíj Kamilla. „De én nem azt mondanám, hogy ez sziszifuszi erőfeszítés, hanem hogy ez maga az idő. Tényleg hihetetlenül, meglepő módon gyorsan mozog a Föld. Ez a gyorsaság a rajzolás közben érzékelhető lett, a roló lyukain keresztül bevetülő fényben láthatóvá lett valami, amit nem érzünk különben. És ez fogott meg engem igazából.
Miután úgy másfél órán át rajzoltam körül a pöttyöket, és aztán fölálltam, szinte szédültem. Amikor benne voltam, amikor rajzoltam, nem éreztem ezt, mert benne voltam a forgásban.”
Horányi Gábor, a kiállítás megnyitására felkért csillagász és fizikatanár kérésre számokkal támasztja alá a tapasztalatot: „A kiállítás maga a Nap útjáról szólt, tehát a Napról, ami alapvetően ezeket a jeleket, ezeket a kis foltokat generálta, meg arról a napról, amennyi idő alatt a Föld egyszer megfordul a tengelye körül, ami a mi nézőpontunkból azt jelenti, hogy a Nap körbejárja a Földet. Kamilla egész mostani képi világa arról szól, hogy egy olyan fajta tevékenységet folytat, amely számára láthatóvá teszi a Föld tengely körüli forgását, vagy a Földről nézve a Nap elmozdulását. A Föld abszolút értelemben nem forog annyira lassan, hiszen 40 ezer kilométer az Egyenlítő sugara, és egy nap az 86400 másodpercig tart. Nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy fél kilométert tesz meg egy másodperc alatt, ami elég gyors, ha úgy tetszik, csak hát ugye a méretek miatt nem okoz nekünk akkora szédülést.”
Szíj Kamilla művészetére mindig jellemző volt az előzetes pontos tervezés és a redukció, ugyanakkor az elkészült (főleg nagyméretű) rajzai szinte beszívják a nézőt. Művei az anyagtalannak ható eszközhasználat és a kivitelezés aprólékos műgondja miatt egyszerre hatnak érzéki és gondolati síkon. Mostani anyaga mintha kevésbé lenne vizuálisan adakozó, a papírszéltől papírszélig tartó, megállíthatatlannak tűnő gomolygás helyett inkább egy fizikai jelenség művészi dokumentálása felé hajlik.
„Egyszerűen megengedtem magamnak, hogy szabadon játsszak”
– magyarázza az alkotó. „Nem terveztem meg, hogy milyen lesz a készülő rajz, váltogattam az eszközöket, forgattam a papírt, a hangulatomnak megfelelő módon rajzoltam át a fénypöttyöket, ami teljes szabadság és feloldódás volt. Az eddigi összes többi rajzomnál a „semmiből” egy üres papírra került „valami”.
Ott van előtted egy fehér papír, és arra rajzolsz, bármit, akár vonalakat, ‘konzervdobozt’, rizsszemeket, de ebben az esetben az asztalon levő papíron ott vannak már a fénypöttyök, és a pöttyöknek a menete meghatározza az irányokat. De az, hogy hány pöttyöt rajzolok át, vagy hogy milyen színű ceruzával rajzolom, vagy hogy elforgatom-e a papírt közben, az az én szabadságom.”
A kiállítást megnyitó, elsősorban a természettudományokban otthon lévő szakember a játékosság mellett a kiállított anyag filozófiai mélységeire is rámutatott. „Kamillának ezek a művei elsősorban az időről szólnak, kétfajta módon is. Megjelenik benne egyrészt a nap, mint időegység, meg a Nap, mint égitest. Talált egy nagyon izgalmas módot arra, hogy azt a fajta forgást, mozgást, amit nem észlelünk közvetlenül, hiszen nem szédülünk bele abba, hogy a Föld nevű búgócsigán ülünk, szóval hogy ezt a fajta mozgást a saját maga által kidolgozott tevékenységgel láthatóvá tegye. Semmi mást nem csinált, mint ezeket a foltokat körberajzolta, de a foltok folyamatosan odébb mentek amiatt, merthogy a föld közben elfordult a tengelye körül. Nagyon izgalmas dolog, hogy valaki talál egy ilyen egyszerű, de látványos módszert.
Gondoljunk bele: milyen nehezen fogható meg a pillanat!”
„Amiket ez előtt rajzoltam – a gomolygó vonalak, apró kis rizsszemek, vonalak, a konzervdoboznak nevezett képi elemek sokasága – mind folytathatók, mindig újra fölvehető a fonal” – teszi hozzá Szíj Kamilla. „De ennél a mostani dolognál úgy gondolom, hogy ez egy zárt egység, egyetlen szál, egy zárvány. Ezt nem fogom tovább folytatni. Az ember mindig biztonságra vágyik. Arra, hogy valami biztos legyen körülötte. És ez a munka számomra azt mutatta meg, hogy semmit nem tudunk megragadni.”
Szíj Kamilla kiállítása, A Nap útja január 17-ig látogatható a Vintage Galériában
_
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is olyan érték, amely nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést.