Itt vagyok neked – A jelenlét szerepe kapcsolatainkban

Jelen lenni a másik ember számára: ajándék, akár hétköznapi szituációban, akár pszichoterápiás folyamat keretében jön létre ez a találkozás. Néha nem adhatunk mást, és néha nem is kell mást adnunk, mint az osztatlan figyelmünket.

  • HVG Pszichológia 360 HVG Pszichológia 360
Itt vagyok neked – A jelenlét szerepe kapcsolatainkban

Ha a kedves olvasó leírná az első öt asszociációját, ami a jelenlét szó kapcsán eszébe jut, érdekes volna megnézni, közülük hány olyan lenne, amely a saját személyes jelenlétére vonatkozna (befelé, önmagunkra figyelni, megélni a pillanatot, belefeledkezni az élménybe és társaik). És hány írna le olyan helyzetet, amikor a jelenlétünket valaki másnak áldozzuk, vagyis társas szituációban, kapcsolatban vagyunk jelen. Valószínűleg a felmerülő ötletek és gondolatok többsége az első csoportba kerülne.
Ennek oka lehet individualista korunk és kultúránk, de az is, hogy a jelenlét kifejezésnek az utóbbi időben inkább az egyéni megélésre vonatkoztatott értelmezése terjedt el. Pedig a jelenlét ugyanúgy szükséges ahhoz is, hogy a kapcsolatainkat jól, minden érintett számára építő módon tudjuk működtetni, megélni.