Gyakori tévhit a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az a meggyőződésünk, hogy mivel az MI-t szoftver alkotja, úgy kell viselkednie, mint minden más szoftvernek. Ez egy kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy a biokémiai rendszerű embernek úgy kellene viselkednie, mint más biokémiai rendszereknek. A nagy nyelvi modellek a szoftverfejlesztés csodái, ám az MI képtelen hagyományos szoftverként viselkedni.
A hagyományos szoftverek kiszámíthatóak, megbízhatóak és szigorú szabályokat követnek. Amennyiben a szoftver megfelelő felépítésű és nincsenek benne rejtett hibák, mindig ugyanazt a megbízható eredményt hozza. Az MI viszont minden, csak nem kiszámítható és megbízható: újszerű megoldásokkal lephet meg minket, elfelejtheti saját képességeit, és téves válaszokat hallucinálhat. Ebből a kiszámíthatatlanságból és megbízhatatlanságból fakadóan az interakciók lenyűgöző tárháza jöhet létre. Míg egyszer elképedünk azokon a kreatív megoldásokon, amelyeket az MI nyújt egy-egy bonyolult problémára válaszul, másszor kiakadunk, amikor megtagadja a választ ugyanerre a kérdésre, ha újra kérdezzük.
Ezenfelül általában jól tudjuk, hogy egy hagyományos szoftver mit, hogyan és miért csinál. Az MI esetében viszont gyakran a sötétben tapogatózunk. Még ha meg is kérdezzük tőle, miért hozott meg egy bizonyos döntést, inkább kitalál egy választ, minthogy elmagyarázná a választásának az okát. Teszi ezt főként azért, mert a döntéshozatali folyamatai eltérnek az emberétől. Végezetül, a hagyományos szoftverek mellé kézikönyv vagy ok – tatóanyag is jár. A mesterséges intelligencia azonban nem rendelkezik ilyen útmutatóval. Nincsen kézikönyv arra vonatkozóan, hogyan használjuk az MI-t egy adott (vállalati) környezetben. Mindannyian kísérletezéssel tanuljuk, és úgy osztjuk meg a promptokat, mintha azok mágikus varázsigék lennének, nem pedig szokásos szoftverkódok.
Ethan Mollick: Társintelligencia
A
Társintelligencia című könyvet
innen rendelheti meg. Sorozatunk minden részét
itt olvashatja. Könyves sorozatainkat
itt találja.
A mesterséges intelligencia nem úgy viselkedik, mint egy szoftver, hanem mint egy emberi lény. Nem azt állítom, hogy az MI-rendszerek emberhez hasonlóan érző lények, vagy valaha is azok lesznek. Ehelyett egy pragmatikus megközelítést java – solok: kezeljük az MI-t úgy, mintha ember lenne, mert sok tekintetben úgy is viselkedik. Ha így, vagyis a „kezeljük emberi lényként” elvemből kiindulva állunk hozzá, akkor jelentősen jobban megérthetjük, hogyan és mikor érdemes használnunk az MI-t – ha nem is technikai, de – gyakorlati értelemben.