„Láttam, amikor az Andrássy úton téglákat dobáltak a Pride-menetre, Delhiben pedig vidám és erőszakmentes felvonulás volt”
6 perc
2025.04.01. 14:00
2025.04.02. 09:00
Először írt indiai történész tudományos könyvet Közép- és Kelet-Európáról. Rakesh Batabyal az 1989-90-es rendszerváltás utáni évtizedek változásait tekinti át. Batabyalt annak idején egy amerikai történész Romániáról szóló munkája inspirálta arra, hogy a térséggel foglalkozzon, Magyarországon a politikán túl különösen a filmművészet és az irodalom ragadta meg.
„A rend fogalma, Közép- és Kelet-Európa perspektívái (1989–2022)” című könyve 2025 januárjában jelent meg, amikor Donald Trump megválasztása után a világrend rendkívüli változását látjuk.
Anélkül, hogy nagyképű lennék, mindaz, amit a modern idők történelméről, és ami még fontosabb, a 2008–2009 óta eltelt időszakról olvastam, azt súgta, hogy zavarok lesznek. Ennek az egyik fő jele az volt, hogy a nagyhatalmak képtelenek megerősíteni a nemzetközi szervezeteket, amelyek a megrázkódtatások ellenére is a világrend fenntartásának fő bástyáját jelentették.
A térség értelmiségi köreiből sokakat ismer. Könyvét az amerikai Keith Hitchinsnek ajánlotta. az ő Románia történetével foglalkozó könyve, valamint Fábri Zoltán, Kósa Ferenc, Makk Károly és Szabó István filmjei nyomán kezdett érdeklődni a régió iránt.
Andrzej Wajda lengyel rendezővel 2008-ban találkozott is. 2010-ben egy wroclawi konferencián a Szolidaritás mozgalom vezetőit ismerhette meg személyesen. Az 1980-as évek lengyel történelmét Christof Babinsky, a Financial Times akkori varsói tudósítója segített neki megérteni.
Nagy hatással voltak rá Esterházy Péter és Kertész Imre írásai, Kornai János közgazdász munkái, 2007-ben volt alkalma eszmét cserélni vele. Az elmúlt években Nyíri Kristóffal online beszélgetett kommunikációelméletről és nyelvfilozófiáról.
A könyvben felvázolom Közép- és Kelet-Európa történetét. Ez a térség multikulturális szempontból sokszínű, gazdag terület volt. A holokauszt, a zsidóság kiirtása és a második világháború utáni periódus mindezt megváltoztatta. A sokszínű társadalom a szocializmus idején homogénné vált.
Próbáltam megtudni, a rendszerváltás után hogyan tekintettek magukra az ottani emberek, mit szerettek volna maguk körül és szerte a világban. Államot és nemzetet akartak, ugyanakkor szerettek volna európaiak lenni és osztozni az európai kultúra, civilizáció és anyagi jólét vívmányaiban. Nem akartak visszatérni semmilyen korlátozó politikai és társadalmi rendhez, ám igaz, hogy pénzügyi és társadalmi válság idején hatalmába keríti őket a nosztalgia.
Mit gondoltak a közép- és kelet-európaiak arról, hogy a EU-belépés elhúzódott, tíz ország 2004-ben, Románia és Bulgária pedig csak 2007-ben csatlakozhatott?
Mintha korábban elhitették volna az emberekkel, hogy rögtön beléphetnek az Európai Unióba. Azt gondolták, Nyugat-Európa készen áll arra, hogy felkarolja őket, amint megszűnik a szocialista rendszer. Ez nem történt meg, a folyamat elhúzódott, ez cinizmust váltott ki a nyugat-európai államokkal, még inkább a hivatalos eljárásokhoz és folyamatokhoz ragaszkodó európai uniós bürokráciával szemben.