A Fed szeptember 17-én kamatot fog vágni. Mondom, mintha tudhatnám. Természetesen nem interjúvoltam meg a Fed nyíltpiaci bizottságának tagjait, tehát biztos nem lehetek. Azt viszont bárki tudhatja, hogy a piaci kommentátorok olyan egyértelműnek gondolják ezt a lépést, mint azt, hogy aznap is feljön és lemegy a Nap. Ha netán mégsem vágnának, lenne pár izgalmas napunk.
Mivel azonban szinte biztosan vágni fognak, nézzünk rá a még nyitott kérdésekre. A kamatdöntéshez tartozó hivatalos közleményből, továbbá a Fed elnökének a sajtótájékoztatón elmondandó előkészített mondataiból (ún. prepared remarks), valamint az újságírók kérdéseire adott, alighanem legalább ennyire előkészített, spontánnak tűnő válaszokból próbáljuk megfejteni a kamatcsökkentés természetét.
Vajon egy már eldöntött kamatcsökkentési ciklus elindulásáról van szó, vagy óvatos, egyelőre egyszeri mozdulatról? Egy jelzésről, hogy igen, figyelünk, és a nagyon is érvényes inflációs kockázatok mellett azt is látjuk, hogy a munkaerőpiac mintha gyengülne. Igaz, a kettőt egyszerre nem tudjuk kezelni, de legalább nem csak szavakkal jelezzük, hogy mindkét kockázattal tisztában vagyunk.
Lehetséges az is, hogy a Fed a Donald Trump elnök felől érkező iszonyatos politikai nyomás – a törvényesség kritériumait nem feltétlenül szigorúan vevő, boszorkányüldözést, karaktergyilkosságot, büntetőjogi fenyegetést is magában foglaló támadássorozat – erejét igyekszik felfogni. A Trumppal való ütközés erejét tompíthatja, vagy legalábbis eltérítheti egy-két kamatvágás – miközben esetleg mégis az inflációs kockázatok foglalkoztatják leginkább a Fed stábját és az FOMC (Federal Open Market Committee, nyíltpiaci bizottság) tagjainak többségét.
Azt majdnem biztosra vehetjük, hogy Jerome Powell, a Fed annak idején Trump által jelölt elnöke nem fogja kitűzni a fehér zászlót, se a közleményben, se az előkészített megjegyzéseiben, se a legalább annyira előkészített „spontán” válaszaiban. Minden szóba jöhető uralkodó motiváció esetén úgy tenne, úgy fog tenni, mintha annak semmi köze nem lenne Trumphoz – ahhoz, hogy a Fed, a világ messze legfontosabb monetáris hatósága szabályos kormányzati ostrom alatt áll.
A pénzügyi vagyoneszközök legfontosabb eszközosztályainak szervezett piacai viszont természetesen tudják, mi történik a világ legfontosabb devizáját kibocsátó államban. Nem tesznek úgy, mintha a Fed lényegében biztosra vett szeptemberi kamatvágásának nem lenne köze a jegybanki függetlenség megsemmisítésére tett kísérletnek. A kötvényhozamok szépen lelapultak a tavaszi ijesztő megugrások után, az amerikai részvényindexek új történelmi csúcsokon vannak, az arany dollárban számolt árfolyama szintén, utóbbi valósággal szárnyal. A piacok nem gazdasági lassulást, pláne nem recessziót anticipálnak – a fenti mixből ez elég világos.
A piacok azt árazzák, hogy a nagy gazdaságokban mindenféle hangzatos célkitűzés – tisztesség ne essék szólván: iparszerű, elhangzása pillanatában is hiteltelen, üres duma – ellenére fenn fog maradni a masszív költségvetési expanzió. Folytatódik az adóssághegyek növesztése, miközben a nagy jegybankoknak természetesen nem lesz más választása, minthogy ennek kárait mérsékeljék. Olyan rendezetten kell majd visszavonulniuk az infláció hiteles célkövetésének hadállásaiból, olyan kevéssé nyilvánvaló arcvesztés mellett, amennyire ez egyáltalán csak lehetséges.
Az, hogy a Fedet ostrommal veszi-e be Trump, vagy „csak” stabilizálja a kamatdöntő elnökcsászár imázsát, a fenti összefüggés tekintetében majdnem mellékes.
Természetesen az nagyon is számít, hogy a jegybanki függetlenség fellegváraiból pedánsan karbantartott múzeumok lesznek-e – amelyek kiállítótermeiben a látogatók megtekinthetik, hogyan tartották távol valamikor régen a mindenkori kormányokat a pénzgyártástól –, vagy csak üszkös romok maradnak a lebontott falak között. A rövid távú piaci turbulenciákat okozó témák között ez alighanem nagyon is előkelő helyet fog elfoglalni a következő egy-másfél évben.
De egy ritkábban mozduló, hosszú távra optimalizáló befektető számára a lényeg már megint az, hogy az államadósságok elinflálásától, a tűrt, újratermelt, tudatosan vállalt inflációtól állami szinten nem fogja megvédeni senki és semmi. Ha döntően fix kamatozású eszközökre építünk, reáleszközök, köztük számottevő részvénykitettséget megvalósító befektetési formák nélkül esély sincs az inflációval szemben.
Legyenek szívesek a fentieket ne kérjék rajtam számon abban az esetben, ha az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia digitális devizákra építve alapjaiban újratervezi a pénzügyi rendszert. De addig is ne bízzanak abban, hogy az államok megvédik önöket az inflációtól. Figyeljék inkább a show-t szeptember 17-én: mit tesz a legerősebb állam azzal az emberrel, hogyan táncol gúzsba kötve, aki ennek a védelemnek a legfontosabb szereplője kellene, hogy legyen.
Nyitókép: Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke sajtótájékoztatón beszél a Federal Open Market Committee (FOMC, nyíltpiaci bizottság) ülés után Washingtonban, 2025. július 30-án.
Ez a hírlevél csak egy a sok közül. A hvg360-on 10+ hírlevél közül választhatsz. Ezeket egyfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők írják például a gazdaság, a menedzsment vagy a viselkedéstudomány területeiről, másfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: érdekes összefüggések adatokon keresztül, változó világunk jogi értelmezése, személyes történetek közéletről női szempontból, szemérmetlen dömpingű kultúrajánlat és külföldi lapok heti hírszemléje.
