Életem első 17 évében minden vasárnapot Istentiszteleten töltöttem. Bármi is történt a világban, vasárnap reggel szép ruhában mentünk gyülekezetbe. Mindenkit ismertem, tudtam a koreográfiát. Nem túlzok, ha azt mondom, olyan volt a keresztény közösségekben, mintha otthon lennék. Istentiszteletre már nem járok, de valami hasonlóan rituális érzés fogott el, amikor egy vasárnap focimeccsre készülődtem. Talán egy olvasót sem lep meg, ha azt mondom, még soha életemben nem voltam focimeccsen.
Meg is lepett, amikor a Groupama Aréna VIP szekciójába szóló jegyen feltüntették, hogy ha valaki nem tartja be a meccsnapi dress code szabályzatát, úgy a biztonsági szolgálat megtagadhatja a belépést. Az előírás hölgyektől blúzt, szoknyát vagy hosszú nadrágot várt, férfiaktól pedig galléros pique pólót vagy inget, szintén hosszú nadrággal.
A barátaimmal, akik szintén még soha nem voltak meccsen, úgy vonultunk a készenléti rendőrök és kordonok között a ferencvárosi stadion felé, mintha a Szex és New Yorkból léptünk volna ki. Míg szőrmekabátban és magassarkú csizmában tipegtünk a bejárat felé, befutott Kósa Lajos is, aki egyszerűen csak besétált a kordonok között. Nem úgy, mint a mögötte sorokban álló, drága, csillogó autókban utazók, akik a mélygarázs felé vették az irányt.
A távolsági buszokból piros-fehérbe öltözött debreceni szurkolók szálltak ki, de a stadion lelátóin már a Fradi zöld színei domináltak. Már a stadion előtt elkülönítették a szurkolókat a rendőrök, akik elég szép számmal voltak jelen az utcákon.
Mivel a focihoz nem értek, és egyértelműen a hangulat miatt mentem, nem meglepő, hogy a mérkőzés egyetlen góljáról is lemaradtam (a barátnőimmel éppen kiskutyás videókat nézegettünk a telefonunkon). Azért is érdekelt a Fradi-DVSC meccs, mert a fideszes politikusok, leginkább Orbán Viktor miniszterelnök a futballt a magyar identitás szerves részeként tekinti – mint a közösségi összetartozás megélése, a „néplélek” megtestesülése. Tudom, hogy a foci és politika összefonódásáról már mindenki mindent megírt, náluk nem is tudok vagy akarok okosabbat mondani. Viszont, mint politikával aktívan foglalkozó újságíró, gondoltam, talán megértek valamit ebből a magyar néplélekből, aminek elvileg én is a része vagyok.
Egy sportcsarnokban a társadalom elég széles spektruma megjelenik, sokkal koncentráltabban és látványosabban, mint a mindennapokban.
