Kétszer ad, ki gyorsan ad – a népi bölcsesség a politikában különösképpen igaz. Ennek jegyében az új év első hónapjaiban a kormányzat törekvéseinek megfelelően megugranak a lakossági jövedelmek, miközben az infláció viszonylag lanyha marad. Az összkép egy prosperáló ország vízióját kelti: a minimálbér 11 százalékkal, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő, számos ágazatban lesznek rendkívüli béremelések, így a bérszínvonal éves átlagban 10 százalék körüli mértékben lódulhat meg. Ugyanekkor a fogyasztói árak növekedése valahol a 3–4 százalékos sávban várható, sőt az MNB szerint átmenetileg 3 százalék alá eshet – ha az árrésstop és az egyéb árkorlátozó intézkedések a választásokig fennmaradnak.
Az ár- és béradatokból a keresetek vásárlóerejének 6 százalékhoz közelítő növekedése következnék. Egy villanásnyi ideig még a nyugdíjasok is úgy érezhetik, hogy valamelyest könnyebb év elé néznek. Bár az ő járandóságuk január elsejétől csupán 3,6 százalékkal emelkedik, azt februárban öt hétnek megfelelő nyugdíjjal fejelik meg.
A Fidesz sikerpropagandája és a Tisza válasza
A választások előtti hónapokban mindent eláraszt a sikerpropaganda. Nem kétséges, hogy annak spektruma az infláció ismételt földbe döngölésétől a háromszázalékos lakás- és vállalkozói hiteleken át úgymond Európa legnagyobb adócsökkentési programjáig terjed. Mindezt szembeállítva a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékaival. Decemberben a kormányzat vádja az volt, hogy fő ellenzéke brüsszeli parancsra 1300 milliárdot venne el a családoktól.
A Tisza mindeközben egyebek mellett a minimálbérek és a medián alatti keresetek adójának csökkentésével, a 15 százalékos szja-kulcs és a meglévő családtámogatási rendszer fenntartásával, egy kis célzott áfamérsékléssel, a legkisebb nyugdíjak kipótlásával, kétszázezer forintos Szép-kártyával és a legvagyonosabb egy százalék megadóztatásával kampányol.
Az csak áprilisban dől el, hogy a kormányzati propaganda alkalmas-e a ma mért pártpreferenciák megváltoztatására és a Tisza-szimpatizánsok vagy az Orbán-kormány más elutasítói egy részének visszahódítására. Köztük azokéra, akik négy évvel korábban már megtapasztalták, hogy a választások elé időzített osztogatást adócunami, infláció, beruházások visszafogása követi.
Azok a kevesek pedig, akik valamelyest figyelnek a főbb gazdasági összefüggésekre, értetlenkednek: a kormány a választások elé időzíti az extra juttatásokat, a Tisza pedig azokat fenntartva további – bár nem megrázó mértékű – adócsökkentést ígér.
Végül mi sül ki mindebből?
