Állami alkalmazotti bérből éltek egész életükben. Hogy engedhettek meg maguknak tízmilliókat érő adományt?
Sose éltünk nagy lábon, persze nem veszek meg akármilyen felvágottat, de a pénz körültekintő beosztásáról nem lehet leszokni. Az egyik banknál a rendszerváltás után rábeszélt egy alkusz a nyugdíj-előtakarékosságra. Az ott hosszú évtizedek alatt összegyűlt összeghez soha nem nyúltunk. Tavaly nyáron a férjem komoly beteg lett, és ahogy ültem az ágya szélén, mondtam, hogy rendezni kellene az ügyeinket. Szüntessük meg azt a soha nem használt számlát.
Kegyelmi pillanatnak érzem, amikor eszembe jutott, hogy egyenes ági örökösünk nem lévén, fordítsuk adományozásra a felgyűlt ötvenmillió forintot. És hová máshová kerülne a vagyonunk értékes ősnyomtatványok formájában, mint az Akadémia könyvtárához, amely olyannyira a szívemhez nőtt.
Egyenként válogatták össze a hatvannégy kötetet, vagy kész gyűjteményt vásároltak meg?
Régóta tudom, hogy a kortársam, Lőrincze Péter, a nyelvész Lőrincze Lajos fia nagy könyvgyűjtő. Olykor eljött hozzám tanácsot kérni egy-egy beszerzésével kapcsolatban. Felhívtam, hogy ha eladná az ősnyomtatvány-gyűjteményét, mi megvásárolnánk. A feleségével, Kovács Katalinnal együtt igent mondott. Negyvenhétmillió forintos árat jelölt meg. Egyáltalán nem lepődtem meg. Sokszor vásároltam a kézirattárnak, és ezt reális összegnek tartottam. Most, hogy átnéztem a könyveket, és elmentem a Petőfi Irodalmi Múzeumba egy aukcióra, azt mondom, nem is volt drága.
Mennyi ideig dédelgették amúgy is könyvekkel bélelt két és fél szobás otthonukban a szerzeményt?
