A Malév után a magyar pilótaképzés is dugóhúzóba került?

A Malév csődje és a felsőoktatási forrásmegvonások veszélybe sodorhatják a hazai felsőfokú pilótaképzést. Főiskolai szinten ugyanis csak Nyíregyházán képeznek Magyarországon pilótákat, forráshiány miatt viszont idén szeptemberben nem tudnak államilag támogatott képzést indítani. Ez az egyetlen olyan akkreditált szak, amihez az állam nem biztosítja a fedezetet és ezért nem hirdetik meg még olyan formában sem, mint a többi 16, eredetileg csak önköltséges formában induló képzést.



Vezetőváltás a PwC Magyarországnál

Kókai János 2013. március 1-jétől igazgatóként erősíti a PwC Magyarország pénzügyi szektorra szakosodott tanácsadó csapatát. A gazdasági-informatikai szakember feladata többek között a terület által nyújtott pénzintézeti tanácsadási szolgáltatások körének bővítése lesz.



Csak négyszázan éltek Orbánék munkaerő-piaci újításával

Másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. Ez sem mobilizálta a magyar munkavállalókat.




Meglepő: a Facebook-dolgozók ennyi mindent elvihetnek ingyen

A Facebookról már korábban is sok jót írtunk, most ezt a The Atlantic írása fokozza. Lényegesen egyszerűbbé teszi a cég a dolgozók életét azzal, hogyha egy kütyüjük (például fülhallgató) elromlik, nem kell több példányban kérvényt leadni annak a pótlására, hanem egy automatából megszerezheti - teljesen ingyen.


Plusz pénzt kaphatnak a nyugdíj mellett továbbdolgozó egészségügyisek

Döntött a kormány a nyugdíjas egészségügyi dolgozók kompenzációjáról: a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozókat a munkáltatójuk illetmény-kiegészítésben részesítheti annak érdekében, hogy az alkalmazottat ne érje anyagi veszteség annak ellenére, hogy a nyugdíjtörvény egy korábbi módosítása alapján 2013. július 1-től megszűnik a nyugdíj és a bér együttes folyósítása.