Radnóti-hagyaték az Akadémián

Vészharangot kongatott április közepén több tucat elektronikus körlevél, féltve Radnóti Miklós hagyatékát. A kisebb hisztéria forrása az a riport volt, amely Radnóti özvegyének, a 98 éves „Fifi néninek” kórházba kerüléséről tudósítva azt is állította, hogy a Pozsonyi úti lakásban gyanús alakok jelentek meg, az özvegy titkos naplója után kutatva. Az Irodalomtörténet című negyedéves folyóirat idei első száma mintha az álhírre reagált volna, amikor közreadta az akadémiai kézirattár helyettes vezetőjének beszámolóját a Radnóti-hagyatékról. Babus Antal megemlíti írásában, hogy „teljesen hiánytalan hagyaték ugyan csak elméletben létezik”, ám a 2008 januárjában 21 nagy dobozba csomagolt Radnóti-irategyüttes már-már „ahhoz közelít”. A 237 Radnóti-költemény nagyjából felének van autográf (a költő által kézzel vagy géppel írt) változata. A kézirattárba bekerült a költő másfél ezer darabból álló levelezése is (ezekből az első tudományos Radnóti-monográfia szerzője, Ferency Győző néhány érdekfeszítő részletet közölt), ám – az adományozó kikötése szerint – a publikálásuk még jó ideig nem várható. Három, kéziratban rekedt epigramma közül viszont Babus közreadta a „legszalonképesebbet”. Ennek céltáblája a Lábadozó szél című 1933-as Radnóti-kötetet lefitymáló kritikus, Simon Andor volt: „Orrod közepét beköpte a légy és nem veszed észre, / Itt a tükör, nézd! Lekaparni hiába igyekszel / S hidd el, rendjén van ez így! Verset olvasni se tudsz, / Hát legyeket termelsz elavult orrod közepén. / És ha nevedből kicserélnél két betűt, akkor / Láthatnád magad is, hogy – simán undor vagy.”