Memóriatúltengés
Érdeklődve olvastam cikküket Kim Peekről (HVG, 2010. január 9.), aki az Esőember című filmet ihlette. Elsősorban a matematikai zsenialitása fogott meg ennek a kétségkívül rendkívüli embernek. Őszinte elismeréssel és hálával gondoltam K. P. szüleire, akik sem a homloklebenyműtétbe nem egyeztek bele, sem pedig abba, hogy intézetbe adják szeretett gyermeküket. A hatvanas években tűnt fel az USA-ban két kiváló tudós, Glenn Doman és Carl Delecato, akik azt mondták, súlyos műtétek helyett olyan korai fejlesztést javasolnak az agysérült gyermekek számára, amely a központi idegrendszerre hat. Fejlesztő programjuk olyannyira sikeressé vált, hogy az agysérült gyerekek gyakran – ahogy az önök cikkében is olvasható volt – két-három éves korukra megtanultak olvasni, számolni, és fantasztikus memóriára tettek szert. A program bizonyos részeit átemelték az egészséges gyermekek számára is, ezt az Egyesült Államokban a Gentle revolution mozgalmának nevezik. Aminek az a lényege, hogy a szülők otthon tanítják apró gyermekeiket napi tíz percben, a reklám szabályaihoz hasonlóan. Amikor pici gyermekeimmel otthon voltam, én is használtam a Doman–Delecato-módszert. E két zseniális tudós programjában kétségkívül a matematikatanítás volt a legizgalmasabb, amihez Dot-Cardsot, azaz pötytyös kártyákat használtam. Megfelelő módszerrel megmutatva apró gyermekeimnek a piros pötytyös kártyákat, nemcsak számolni tanultak meg vele kitűnően fejben, hanem kialakult a szimultán felismerő képességük is, amelynek létezését azóta számos tudós bizonyította. Daniel Ansari kognitív pszichológus a New Hampshire állambeli Hanoverben, a Dartmouth Egyetemen egy hároméves kislányt arra kért, hogy a nyuszi kedvéért meghatározott számú pici műanyag dinoszauruszt rakjon az üres tálkába. Kis mennyiségekig a kislány biztos mozdulattal vett ki annyit, amennyit a „nyuszi kért reggelire”, ebből Ansari arra következtetett, hogy a gyermekek már korán, ránézésre felfogják a kis mennyiségeket. A kutató ezt szimultán felismerésnek nevezte el. Ez az a képesség, amely a pöttyös kártyák segítségével fejleszthető. Saját gyerekeim a How to Teach Your Baby Math Cards program befejezésével nemcsak fejben számoló jó matekosok lettek, hanem megőrizték a szimultán felismerő – azaz mennyiséglátási – képességüket is. Így, ha mondjuk kiborult a maradék C-vitamin a dobozból, ránézésre megmondták, mennyi van az asztalon. Én meg, amikor nem látták, megszámoltam. Később is elég volt megtudniuk, hogy én nem tudom. Ötéves korukra a gyerekeim is tudtak „kártyát számolni”, így nem is szívesen ültem le velük pókerezni. E tudásukat, Kim Peekhez hasonlóan, ők sem a játéktermekben kamatoztatják, hanem az iskolában matekórán, illetve a tanulmányi versenyeken.
