Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok

Hajós András: Ti legalább fiatalon is szépek voltatok

Utolsó frissítés:

HVG Extra A Nő Szerző:

HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő
Tetszett a cikk?

"Az idővel való reménytelen kergetőzéstől a tokafóbián át a pálcikatestű szuperhősig egyetlen szenvedélyes nagymonológban minden, ami kiszakad, ha az embert éppen tükörbe nézés közben provokálják. Ezt akarta hallani a Művésznő? Hát tessék." Hajós András írása.

Álltam a tükör előtt, és nézegettem magam. Éppen szünetelt a próba. A Művésznő a fotelben hátradőlve pihegett, a Rendező Úr kiment kávéra. Én a Zongorista lettem volna a projektben, amiből aztán végül nem lett semmi. Nem nagy ügy, sokszor megesik, mindig van valami nagy nekifutás, egy ötlet, lendületes összeülések, aztán jön a csendes elhalás. A művészi háttérmunka kegyetlen, igazságos evolúciója ez. Nem is bántam később, hogy nem jött össze a projekt, a Művésznő kedvéért mentem egyáltalán bele, hogy találkozhassak vele munka közben. Kamaszkorom egyik idolja volt, néztem színpadon, filmen, hallgattam lemezen. Erre ott álltam neki háttal, és nézegettem magam a tükörben. Észrevette, figyelt, majd gúnyosan odabökte: „Te is mekkora egy picsa vagy! Nem gondoltam volna rólad, azt hittem, pont te rendben vagy magaddal.”

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a közösséggel foglalkozunk. Alapvető élményünk és igényünk, hogy tartozzunk valahová, sokszor már az is segíthet átlendülni a nehézségeken, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül. Mit jelent számunkra a kiállás - önmagunkért és másokért, - és mit jelent a szolidaritás? Legújabb számunk többek között Szamosi Zsófia, Mészáros Antónia, Kornai Margit és Molnár Áron Noár segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre.

©

Keresse az újságosoknál, vagy rendelje meg!

Elröhögtem magam, de nem szégyenkeztem. Inkább kicsit dühös lettem. Nem tudom, hogyan, de nem így képzeltem a nagy találkozásunkat. Talán héjanászt képzeltem az avaron? Hiszen a Rendező a férje, ő egy anya és kolléga! Tikosan összekacsintó, felszín alatti vonzalomjátszmát képzeltem? Időkapszulába rejtett keszkenőhullatást? Ennyire azért én sem vagyok hülye, ilyen nincs, csak a filmekben. Vagy mondatokat képzeltem, amelyekben ő majd megdicsér, és biztosít afelől, hogy a pályám kezdete óta figyel, értékel, és ha fiatalabb lenne, akkor vágyna rám? Nem, ennyire meg már vagyok profi, egy próba nem erről szól. Meg hát úgy amúgy nem is tetszik, meg egyáltalán, ennél én több vagyok, hogy csak ez irányítson. Csak hát mégiscsak ő: A Művésznő. Nem tudom, hogyan képzeltem, de nem így, hogy lepicsáz. Dühös monológba kezdtem.

„Hát hogyne lennék picsa?! Sőt öregedő picsa! Azt hiszitek, az csak nektek van megengedve? Csak a tiétek ez a kicsit riadt, kicsit elhagyatott, de közben nárcisztikus és exhibicionista szerep? Amiben egyszerre van jelen az őszinte rémület és a »tök jól nézel ki« reakció kicsikarása iránti passzív agresszív vágy. Igenis nézegetem magam. Szomorúan nézegetem magamon az idő múlását. Nem is magamat nézegetem, hanem azt a rohadt időt meg a mocskos múlását. A tokámat nézegetem, ami mindig is volt, és mindig utáltam, de ha megnézek egy régi fényképet, akkor azt látom, hogy sokkal kisebb volt, de közben arra is emlékszem, hogy akkor is pont úgy utáltam, mint most.

Meg a dús fekete hajamat nézegetem, hogy hová lett. Miközben egyébként akkoriban megőrültem tőle, hogy mindig aláizzadok, és beletörik a fésű, meg gyógysampon kell, hogy ne menjen tönkre a fejbőröm. És nézegetem a nyakam, ahogy az a ránc állandósult már, meg a fülem mellett, ahogy elkezd lecsúszni, és ott így meggyűrődik. És egyáltalán: én elgondolkodhatok a beültetésen meg a feltöltésen meg a leszíváson? Vagy az is csak a tiétek?

Persze ti mindezt azzal intézitek el, hogy »nektek, férfiaknak könnyű«, de ez nem igazságos. Hisz akkor ebből az következik, hogy amennyiben nekem nem könnyű, akkor nem is vagyok férfi. Mert egy férfi elfogadja magát, és belenyugszik, és erőt sugároz meg kősziklaként áll, hogy márpedig ez vagyok én.

De nem értitek, hogy én nem férfi vagyok, hanem egy kisfiú? Akit beleraktak ebbe a rusnya nagy testbe, amitől mindenki azt várja, hogy erős legyen, és mire megtanultam, hogyan irányítsam a kedvetek szerint ezt az erőavatárt, addigra annyira, de annyira elfáradtam, hogy azt el nem tudom mondani…

Ti legalább fiatalon is szépek voltatok, csak megjelentetek egy kis napfénnyel gégenbe’, hamvas bőr, gömbölyű váll, hajlibbenés, és kész, minden el volt intézve. Most meg alkalmazhatjátok a kegyes csalások rafinált technikáit, sminket, fodrászt, pushupot, magas sarkút, epilálást, egy egész iparágat! De én soha nem voltam szép, nekem mindig dumálni kellett, nekem kontextus kellett hozzá. Meg erő.

Hajós András fiatalon.
©

Van fogalmatok arról, hogy mit kínoztam én magam arnoldszagú termekben betont emelgetve, meg szigetköröket futva, meg otthon fekvőzve? Persze magamért is tettem, nekem is tetszett a borsónyiból kemény munkával diónyira gyúrt bicepszem, de nem magam miatt kezdtem. A lányok miatt kezdtem, miattatok. Mert a padtársnőm vihogva azt mondta, hogy de aranyos, hogy olyan a kezem, mint egy szál.

Mert a Kati tornaóra után azt mondta, hogy ha lennének izmaim, és nem lenne rajta szemüveg, akkor egész jól nézhetnék ki. Mert a villamoson a részeg csöves kötekedett a negyedikes lányokkal, akik életemben először észrevettek, segélykérőn néztek rám, én meg úgy döntöttem, hogy férfivá válok, és a pálcikatestemmel, a mutálástól meg-megbicsakló hangommal, az izzadt orromon szánkázó szemüvegemmel odamentem, és bátorságot színlelve elzavartam a csövest, hogy aztán órákig remegjek az adrenalintól, meg a boldogságtól, hogy nem vertek meg, és a csalódottságtól, hogy a lányok, akiket megmentettem, megint soha többet nem néztek rám.

Nem igaz, hogy nekünk könnyű. Hogy egy férfi csak egyre érettebb. Hülyeség! Itt vannak például a barlangos testek. Kamaszkorunkban állandóan megtelnek vérrel, de azt akkor szégyellni, titkolni kell. Aztán kapunk pár évet, amikor van valami haszna, bár használni nem tudjuk még, de ezzel párhuzamosan rögtön a nyakunkba szakad a hűségtéma. Gratulálunk, önnek ismét erekciója van! Apró betű: csak annyi volna, hogy nem mindegy, hogy hol és mikor, mert ha itt és vele, akkor szuper, de ha ott és ővele, akkor bűn.

Aztán mire nagy nehezen megtanuljuk a szelektív vérnyomást, addigra annyira összezavarodunk, hogy előbb-utóbb hibázunk, és akkor jöhet a bűntudat, mire pedig valahogy feldolgozzuk, már nem is telik meg rendesen, és lehet vérnyomásgyógyszert meg erekciónövelőt szedni egyszerre, és irigykedni másokra, hogy nekik bezzeg könnyű. Igen, elismerem, egyeseknek lehet, hogy könnyű, de az pont nem én vagyok, és sajnálom, ha csalódást okozok, tessék szíves lenni akkor a Bruce Willist a zongorához kérni."

Egészen felhúztam magam, aztán észrevettem a tükörből, ahogy a Művésznő mosolyogva néz. Most már tényleg elszégyelltem magam. Hát pont ŐNEKI csinálom itt a hattyúhalálrohamot?! Ezt elcsesztem, annyi a nagy találkozásnak…

Felállt, odajött, és még mindig mosolyogva megölelgetett, megbuksizta a fejem. Aztán próbáltunk tovább. Én meg közben rájöttem, milyen szerencsés vagyok. Hiszen hányan voltak, akikkel színpadon állt, énekelt, filmben játszott, hány férfi imádhatta, ölelhette, mennyien mesélhetnek különleges színpadi pillanatokról, amit vele éltek át.

Mi viszont pár percig együtt öregedtünk. Kis találkozás, de az enyém.


Hozzászólások