
Fenntarthatóság gyereknyelven: így neveljünk környezettudatos gyerekeket
A kisgyermekek környezettudatosságra való nevelése talán az egyik legfontosabb feladata a mai szülőknek, hiszen belőlük lesznek a holnap fogyasztói és döntéshozói, az ő feladatuk lesz, hogy a szüleik törekvéseit folytassák és tökéletesítsék, egy fenntarthatóbban működő társadalom létrehozása érdekében. Cikkünkben kisgyermekes szülőket kérdeztünk arról, ők hogyan adják át gyerekeiknek az ezzel kapcsolatos jógyakorlatokat, és hogyan építik be a mindennapjaikba azokat.
A 3–7 éves életkor a szemléletformálás alapvető időszaka: amit ilyenkor tanulnak meg gyermekeink, az egész életükre hatással lesz. Ekkor formálódik világképük és alakul ki a normákról való elképzelésük. Ezért fontos, hogy már ilyen korán elkezdődjön a környezettudatosságra való nevelés, hogy megtanítsuk nekik a természet szeretetét és tiszteletét, és azt, hogy ők is felelősek azért, hogy milyen környezetben élnek.
A környezettudatosság és fenntarthatóság „absztrakt” fogalmát természetesen ők még nem értik, ezért a családban a szülők tudatos példamutatásával és mindennapi jó szokások kialakításával, az intézményekben pedig az erre irányuló, tudatos pedagógiai programmal lehet őket a legeredményesebben tanítani és motiválni. Az otthoni jógyakorlatokról kérdeztünk óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szüleit, illetve arról, milyen tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban gyermekeik óvodáiban, iskoláiban.
Rajzpapír és műanyag a szelektívbe!
„Egy »kétkislányos« háztartásban két dolog van, amiből sohasem elég: rajzpapír és rajzszerszám” – mondja Bea, a 4 éves Imola és a 6 éves Jázmin édesanyja. „Színes papír, fehér papír, kartonpapír csillogós papír, színes ceruzák, zsírkréták, festékek és különböző filctollak: ezek azok, amikből bármilyen mennyiséget is vásárolok, az biztos, hogy előbb-utóbb mindent elhasználnak. Ennek megfelelően persze a papírhulladékunk mennyisége is elég jelentős: egy-két hét alatt halmokban állnak az alkotások a polcokon. Ezeket aztán – amikor már a papírtornyoktól végleg nem férünk el – a gyerekekkel együtt közösen átválogatjuk. Az igazi »mesterművek« maradnak, ezeket általában keretbe vagy az erre szolgáló mappába tesszük. Az úgynevezett szárnypróbálgatások viszont – ezek a félbehagyott, nem sikerült vagy lekakaózott művek – mennek a szelektív kukába” – mondja a kislányok anyukája.
„A mi lakhelyünkön egyébként kétféle hulladék gyűjtésére van lehetőség, és ennek megfelelően a konyhában is kétféle szemetes van. Az egyik a szelektív, ahova a papír és a műanyagok kerülnek, a másik a kommunális, ahova minden egyéb” – folytatja Bea. „Azzal, hogy pontosan mibe mi kerül, már nagyjából tisztában vannak a lányok, persze néha előfordul még kisebb-nagyobb tévedés. Mindenesetre azt már tudják, hogy a joghurtos dobozból az utolsó cseppig ki kell kanalazni a joghurtot, sőt, a nagyobbik már automatikusan el is mossa azt, hiszen tudja, csak így kerülhet be a szelektív kukába. Ide dobják továbbá az új játékok műanyag- és papírcsomagolásait is. A nagyobb kartondobozokat általában újrahasznosítjuk kidobás előtt: készült belőlük már babaház, busz és repülő is. A kisebbekben játékokat tartunk, vagy éppen Barbie-gardróbot eszkábálunk belőle: anya vág és ragaszt, a lányok színeznek és beakasztgatják a babák legdivatosabb ruhakölteményeit. Ebből is látszik, hogy nálunk a kartondobozok jellemzően csak akkor kerülnek be a szemetesbe, ha már egyáltalán nem lehet velük mit kezdeni.”
„Nálunk is tudja már Barna, hogy mi kerül a sárga kukába” – magyarázza Eszter, akinek kisfia most nagycsoportos. Amikor először beszélgettünk erről, megmutattam neki az Alma együttes Szuperkukák című dalát, ami azóta is nagy kedvenc. Mindemellett vannak erről szóló könyveink is, és szívesen nézegetünk mindenféle olyan tartalmat az interneten, ami ezzel a témával kapcsolatos.”
SPAR Öko Kaland | Szellőcske: A levakarhatatlan tejfölös doboz
Szellőcske délutáni sétára indul, egy alkalmatlankodó tejfölös doboz pedig úgy dönt, elkíséri őt egy darabon… Induljatok Öko Kalandra a SPAR mesefiguráival! Kövessétek az epizódokat, és tegyünk együtt a fenntartható jövőért! Tudj meg többet a környezetvédelemről: www.sparafenntarthatojovoert.hu/okokaland Csatlakozz a SPAR Magyarország vásárlói közösségéhez: https://www.facebook.com/sparmagyarorszag https://www.instagram.com/sparmagyarorszag #sparmagyarország #ökokaland #afenntarthatójövőért
Komposzt – avagy mi legyen az almacsutkával?
„Én vidéken, kertes házban nőttem fel – magyarázza Bea – ahol a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a konyhában főzés közben termelődő zöldhulladékok a komposztban, az ételmaradékok pedig a háziállatok tányérjában kötnek ki. Emlékszem, amikor aztán én is nagyvárosi lettem, még évekig idegenkedtem attól, hogy a zöldhulladékot a rendes szemetesbe tegyem, de akkoriban nem nagyon volt más lehetőség egy pesti bérház harmadik emeletén. Aztán amikor Imola megszületése után újra kertes házba költöztünk, az első dolgom az volt, hogy a kert egyik sarkában készítettem egy komposztot, mert azt akartam, hogy a lányaimnak is az legyen a természetes, mint ami nekem volt gyerekkoromban. Beszereztem egy légmentesen záródó, ámde könnyen nyitható dobozt, amibe ők is könnyen be tudják dobni az almacsutkát, a szőlő szárát vagy a szilva magját is. Én pedig ebbe gyűjtöm mindazt a zöldhulladékot, ami a konyhában termelődik főzés közben. A doboz ürítése a lányok feladata lett, amikor megtelik, kisétálnak vele a komposzthoz, beleöntik, és letakarják egy kis szalmával vagy az éppen frissen vágott fűvel.”
Nejlon helyett textilzacskó
„Nálunk a nagymama nagyon szeret varrni, ezért az évek alatt jópár textilzacskót kaptunk már tőle különféle méretekben – meséli Kata, két óvodás kisfiú és egy másodikos kislány anyukája. Készített már zöldséges- és gyümölcsös zacskókat régi, áttetsző függönyanyagokból, de mindent elnyelő, hatalmas válltáskát is, ami egészen picire összehajtható, ha az ember éppen nem használja. Mindemellett már a gyerekeknek is van saját bevásárlószatyruk, amibe ők hozhatják haza a saját kiflijüket vagy csokistejüket, na meg persze a kikönyörgött édességet is. Ennek köszönhetően egyébként nekem sikerült szinte nullára redukálnom az otthoni nejlonzacskók számát. A textilzacskók és szatyrok mellett a nagymama újraszalvétákat is készített minden gyereknek, és mindenkinek van saját uzsonnásdoboza és kulacsa is. Ez utóbbiakat már ők töltögetik maguknak indulás előtt. Ez szerencsére annyira az életünk része lett, hogy már nem is emlékszem, mikor vettünk utoljára bármilyen műanyag palackos vizet vagy üdítőt.
SPAR Öko Kaland | Vizecske: Nejlon a vízben
Vizecskénél kezd betelni a pohár! A nejlonzacskók már kedvenc tavacskáját is kezdik ellepni… Induljatok Öko Kalandra a SPAR mesefiguráival! Kövessétek az epizódokat, és tegyünk együtt a fenntartható jövőért! Tudj meg többet a környezetvédelemről: www.sparafenntarthatojovoert.hu/okokaland Csatlakozz a SPAR Magyarország vásárlói közösségéhez: https://www.facebook.com/sparmagyarorszag https://www.instagram.com/sparmagyarorszag #sparmagyarország #ökokaland #afenntarthatójövőért
Tudatos nevelés az óvodákban is
„Mindkét kislányom óvodás, ugyanabba az intézménybe járnak. Az óvoda nagyon eltökélt a környezettudatosságra való nevelésben: a héten például virágokat ültetnek az óvoda kertjébe, de nemrég, a víz világnapja apropóján egy egész héten keresztül a víz értékéről, fontosságáról volt szó a különböző foglalkozásokon. Mindemellett gyakran van papírgyűjtés is, ahol elmagyarázzák nekik, hogy miért fontos az, hogy a papírhulladékot külön gyűjtsük, és azt is megtanulták már, hogy mi minden készülhet az újrahasznosított papírból – meséli Bea. Jázminnal, a nagyobbik lányommal már közös szemétszedésre is elmentünk: a közeli tó egyik elhanyagolt partszakaszát tisztítottuk meg egy helyi önkéntesekből álló csapattal. A gyerekek élvezték a feladatot, kis kesztyűikben ügyesen felszedték még a legapróbb szemétdarabkákat is, és büszkén dobálták bele a zsákokba. Sokat nevettünk aznap, és nagyon jó érzés volt a nap végén végignézni a megtisztított partszakaszon.”
„Barna óvodája Zöld Óvoda, ami annyit jelent, hogy különösen nagy hangsúlyt kap a környezeti nevelés – magyarázza Eszter. Rendszeresen van náluk például ruha- vagy játékbörze az újrahasznosítás jegyében, de a gyereknapi zsákbamacskába is a saját játékaikból ajánlanak fel a gyerekek remélve, hogy másoknak örömet okozhatnak ezekkel a tárgyakkal. Tematikus napokat és heteket is tartanak, ahol egy-egy környezetvédelmi téma köré szervezik a programokat, de ökotábor is van a nagycsoportosoknak, ahol a természetjáró kirándulásaikon és a különböző foglalkozásokon tapasztalatokat szerezhetnek a természet értékeiről és a környezetük védelmének fontosságáról. Nekem személy szerint nagyon megnyugtató, hogy Barna nemcsak itthon, de az óvodában is ebben a szemléletben nevelkedik. Remélem, hogy ez a tudatos hozzáállás, amivel már most minden nap találkozik, meghatározó lesz majd a későbbiekben is, és így a környezetéért felelős, tudatos felnőtt válik majd belőle.
Az oldalon elhelyezett tartalom a SPAR Magyarország megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.