Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Magyar Telekom Nyrt.

Beléptetés a felhőből – így omlanak le a tűzfalak

A felhőben elhelyezett beléptetőrendszer kissé misztikus dolog. A hatókörében lévő embereket mintha mindig egy szellem figyelné, bárhová is tartsanak. Mindenkiről tudja, hogy hová van szabad bejárása, és hová nem léphet be, mihez van hozzáférése és mit nem tehet meg. A megoldás azonban a rugalmassága és a költséghatékonysága miatt izgalmas igazán.

Magyar Telekom Nyrt.

A 4G-vel olyan gyorsan tud mobilinternetezni, mintha a számítógépasztalnál ülne

Dinamikusan nő a globális adatforgalom, és Magyarországon is egyre nagyobb az igény a szélessávú szolgáltatások iránt. A mobilhálózati fejlesztések az utóbbi évben felgyorsultak. A havi mobil adatforgalom a világon tavaly 2,5 exabájt (azaz 2500 milliárd gigabájt), az idén 4,2 exabájt, 2019-ben pedig már 24,3 exabájt lesz a Cisco Systems adatai alapján. A mobil forgalom tehát egyre nagyobb sebességgel emelkedik. Ebben többek között szerepe van a gépek közötti vezeték nélküli kommunikációnak, de annak is, hogy a mobil penetráció egyre teljesebbé válik (azaz a lakosság egészéhez viszonyítva egyre többen használnak mobilnetet), s az emberek mind inkább az okostelefonjukon vagy tabletjükön keresztül lépnek fel a netre.

Magyar Telekom Nyrt.

Így előzheti meg a kellemetlen telefonszámlát a külföldi nyaralás után

Nyáron tömegek indulnak el a határon túlra pihenni, más kultúrákkal ismerkedni, de évközben is előfordul ez tendencia a más országban vállalt munka, a tanulás vagy a rokonok és barátok meglátogatása miatt. Bármelyik tevékenységet is nézzük, egyre nélkülözhetetlenebb hozzá a mobileszközök használata. Ami szerencsére külföldön egyre olcsóbb.

Magyar Telekom Nyrt.

Ha az irodában ül, elkerülheti az üzleti siker

A mobil internet egyre inkább részévé válik az üzleti tevékenységnek, mert ez alapozza meg, hogy a szakemberek rugalmasan, a munkaidejüket hatékonyan kihasználva szervezhessék meg a tevékenységüket, miközben az irodájuktól távol is teljes értékű munkakörnyezetet vehetnek igénybe. A 4G mobilhálózatok adta lehetőségek azért újraírják a vállalati folyamatokat.

Magyar Telekom Nyrt.

Egy digitálisan felvértezett országban a tudás lehet a túlélő?

A nemrégiben meggrendezett Brain Bar Budapest fesztivál egyik központi kérdése az volt, hogy technológiai hatásokra gyorsan átalakuló környezetben az embereknek milyen készségekre kell szert tenniük, hogy talpon maradhassanak. Vajon már az iskolákban el kell kezdeni ezeknek a túlélési képességeknek a kifejlesztését?

Magyar Telekom Nyrt.

Így lehet bármikor biztonságos munkakapcsolata

A kkv-k versenyhátránya a nagyobb riválisokkal szemben gyakorta abból származik, hogy a hatékonyságnövelő megoldásokat nem képesek megfizetni. A fejlődés azonban nem áll meg, s a korábban csak tehetős vállalkozásoknál fellelhető technológiák (például a mobil munkatársak biztonságos tevékenységét megteremtő virtuális magánhálózatok) a kis cégek számára is elérhetővé válnak.

Magyar Telekom Nyrt.

Ezekkel a technológiákkal alakulhatnak intelligens közösségé az eszközeink

A következő években a már most is erős sodrású digitális trendek még tovább izmosodnak, kiterjednek, és igen mélyen átalakítják az életünket. A prognózisok szerint 2020-ra több tízmilliárd eszköz fog a hálózatra kapcsolódni, s hatalmas adatforgalmat generálnak az egymás közötti kommunikációjukkal. Az emberek azonban ebből jelentős hasznot húzhatnak.

1 2 3 4 5

Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Telekom megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.