A magyar gazdaság növekedési modellje fordulóponthoz érkezett: a következő szakaszban nemcsak több termelésre, hanem több magyar hozzáadott értékre van szükség – erről beszélt Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke a szervezet október 21-én megtartott Versenyképességi Tudásfórumán.
Az eseményen ismertették a VOSZ és az Egyensúly Intézet közös tanulmányát, amely a májusban indult „100 nap – 100 vállalkozás” programra épült. Ennek keretében a VOSZ képviselői a tervezett 100 helyett 116 céget kerestek fel országszerte. Közöttük legalább 43 családi vállalkozás és legalább 30 jelentős exportőr volt, a gyártástól és a fémipartól a vendéglátáson és az élelmiszeriparon át az IT-ig és a kereskedelemig.
Nem több gép, hanem jobb működés
„Arra voltunk kíváncsiak, hogyan születnek meg a döntések a gyakorlatban, és mitől működik egy-egy megoldás a cégek számára. Találkoztunk olyan vezetővel, aki felismerte, hogy saját szervezete vált a cége növekedésének korlátjává, ezért átalakította a gyártást, vagy új piacokat keresett. A szervezet fejlesztése ugyanúgy vezetői feladat, mint a technológia kiválasztása. Tartósan pedig azok a vállalatok tudnak versenyképesek maradni, amelyek pontosan meghatározzák, miben szeretnének jobbak lenni” – sorolta a program tapasztalatait Gazsi Attila.
Gazsi Attila szerint a termelékenység öt tényezőn múlik: a technológián, a szervezeten, a vezetésen, a tudáson és az innováción. A beruházás ezért nem önmagában cél, hanem a versenyképesség és a termelékenység javításának eszköze: nem elég többet beruházni, jobban és okosabban kell. Több gép helyett jobb kapacitáskihasználásra, több munkaerő helyett automatizációra és magasabb tudásszintre, a nagyobb beruházási összeg helyett mérhető termelékenységjavulásra van szükség.

A program tíz legfontosabb felismerése közül a VOSZ elnöke elsőként azt emelte ki, hogy a tulajdonos nem lehet a növekedés korlátja: a feladat mellé döntési jogot is kell adni, a gép pedig csak jó szervezettel együtt térül meg. A tartós versenyképesség kulcsai között a specializációt nevezte meg – „ne árban, hanem értékben versenyezzünk” –, valamint a pénzügyi fegyelmet. A növekvő árbevétel mellett megfelelő jövedelmezőségre és tartalékokra van szükség, hogy egy nehezebb időszakban is maradjon mozgástere a vezetőnek. A generációváltást pedig nem tulajdonoscserének, hanem vezetőfejlesztésnek kell tekinteni. Gazsi Attila előadásában a magyar gazdaság növekedési modelljéről is beszélt.
„Az elmúlt időszakban fontos szerepet játszottak a beruházások és az exportkapacitások, ez nyilvánvaló. A következő növekedési szakaszban viszont olyan cégekre is szükség van, amelyek saját terméket fejlesztenek, vagy magyar márkákat építenek, és nagyobb értéket teremtenek. A mi feladatunk, hogy több ilyen vállalkozás legyen. Ehhez azonban kiszámítható gazdasági környezetre és megfelelő finanszírozásra, valamint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely támogatja a magasabb hozzáadott értékű vállalkozások fejlesztését” – fogalmazott.
Az AI-t is üzleti céllal kell bevezetni
Gazsi Attila előadásában a mesterséges intelligencia vállalati integrációjáról is beszélt. Szerinte már a kezdetekkor több fontos kérdést kell feltenni: csökken az adminisztráció? Gyorsabb lesz az ügyfélkiszolgálás? Pontosabban tudjuk megtervezni a készleteinket? Vezetőként jobb döntéseket hozunk majd az AI-nak köszönhetően?
„A bevezetést érdemes egy világos üzleti céllal kezdeni. Tudnunk kell, milyen problémát szeretnénk megoldani, és hogyan fogjuk mérni, hogy sikerült-e. A vezető felelőssége az is, hogy felkészültek-e a munkatársak az új eszköz használatára. Az AI csak akkor lesz hasznos, ha tudatosan építjük be a cég működésébe” – magyarázta.
Bejelentette továbbá, hogy a „100 nap – 100 vállalkozás” program folytatásaként a VOSZ jövő év elején országos, gyakorlati AI-programot indít. A szövetség ismét felkeresi a vállalkozásokat, ezúttal még célzottabban és gyakorlatiasabban: nem általában az AI lehetőségeiről lesz szó, hanem arról, hogy egy vállalkozás pontosan mire, hogyan és milyen eredménnyel tudja használni a technológiát.
Gazsi Attila szerint ugyanakkor egy rosszul szervezett folyamatot a digitalizálás sem képes megjavítani. Ezért elengedhetetlen, hogy a cégvezetők időről időre felülvizsgálják és szükség esetén átalakítsák az alkalmazott technológiát és a szervezeti működést. Az is gyakran előfordul, hogy a vezetési módszer vagy az üzleti modell szorul megújításra. Vezetőként ilyenkor el kell ismerni, hogy a korábban jól működő megoldások már akadályozzák a fejlődést. „Az AI nem helyettesíti a jó vállalatvezetést. De a jó vállalatvezetés egyik legfontosabb eszközévé válhat” – fogalmazott.
Hol akad el a növekedés?
Perlusz László, a VOSZ főtitkára azt mutatta be, hol tart a 116 cég a fejlődés útján. A program alapján a magyar kkv-k fejlődése jól leírható növekedési lépcsőként. A kipróbálás után következik a vállalkozó-központú növekedés, amikor még minden a tulajdonosnál fut össze. Az első plafon jellemzően 10–30 fős létszámnál jelentkezik, amikor a szakembernek vezetővé kell válnia. A második plafon 70–120 fő körül érkezik: ekkor már középvezetőkre, kiépített folyamatokra és vállalatirányítási rendszerre van szükség. Ezt követi a professzionális menedzsment, az adatvezérelt működés, végül a portfólió bővítése és a nemzetköziesedés. Nem minden cég jár végig minden lépcsőt, és nem mindig ebben a sorrendben.
„A vállalkozások növekedésével nemcsak a méretük változik, hanem újra és újra meg kell tanulniuk másképpen működni” – foglalta össze Perlusz László.

Amit nehéz lemásolni, azt könnyebb exportálni
A program tapasztalatai szerint a jól működő szervezet önmagában még nem elég a nemzetközi sikerhez. A legalább 30 jelentős exportőrből legalább 19-nél specializáció, saját termék vagy saját fejlesztés áll az export mögött.
A rejtett bajnokok DNS-e
A VOSZ országjárásának tapasztalatait a konferencián bemutatott „100 vállalkozás – 100 történet” című kiadvány ismerteti. Az ajánlásban Hermann Simon világhírű német közgazdász, a rejtett bajnokok (Hidden Champions) fogalmának megalkotója úgy fogalmaz: „Magyarországnak nem a német Hidden Champions modelljét kell lemásolnia. Saját bajnokait kell megtalálnia és felépítenie”. Előszavában azt is írja: sok bemutatott vállalkozás gondolkodásában „felismerem azt a DNS-t, amelyből a Hidden Championök megszületnek”.
A bajnokok sikerének alapelveiről Perlusz László is beszélt előadásában. „Induláskor bátorságra van szükség: a vállalkozónak el kell hinnie, hogy sikerülni fog, amit megálmodott. Ne féljünk a konkurenciától, hanem bízzunk abban, hogy jobbak leszünk a versenytársaknál. A legjobb versenyelőny pedig a magas minőség. Emellett kulcsfontosságú a termelékenység is. A vállalkozásnak el kell jutnia oda, hogy adott erőforrásokból a lehető legtöbbet hozza ki” – sorolta.
Perlusz László szerint a VOSZ országjárásának egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a felsorolt alapelveket minden vállalkozás más-más módon tudja átültetni a gyakorlatba. A sikeres cégek ráadásul nem egyetlen nagy előnyre építenek, hanem sok dolgot csinálnak kicsit jobban, mint a versenytársaik.
A program öt felismerést is megfogalmazott a magyar vállalkozásfejlesztés számára. A vezetők gyakran magányosak, ezért nemcsak tudásra, hanem egymástól tanulási lehetőségre is szükségük van. A mérce nem pusztán a növekedés, hanem a jövedelmezőség és a hozzáadott érték. Az innováció a folyamatok mindennapi újragondolását is jelenti, nem csak új gépeket. A bizalom gazdasági érték, mert gyorsabb döntést, kisebb költséget és stabilabb kapcsolatokat hoz. A segítségnek pedig a cég konkrét fejlődési akadályához kell igazodnia. „A magyar kkv-k versenyképességének kulcsa nem csupán a több erőforrás, hanem a meglévő tudás és képességek jobb hasznosítása” – összegzett a főtitkár.
Tudás, amely mindenkinek elérhető
A program során összegyűjtött tudást a VOSZ online Versenyképességi Tudástárában bárki megismerheti. Az itt elérhető vállalkozói történetek és gyakorlati útmutatók között a Pályatárs nevű mesterségesintelligencia-asszisztens segít eligazodni, amely a teljes anyagra támaszkodva válaszol a vállalkozók kérdéseire.
A szövetség az eseményen azt is bejelentette, hogy Hermann Simonnal közösen, a hazai vállalkozások sajátosságaihoz igazítva magyarul is megjelenteti a professzor „A profitba még egyetlen vállalat sem ment tönkre” című könyvét.
A Versenyképességi Tudásfórumon számos sikeres vállalkozó is részt vett. Az „Amikor a vállalkozás kinövi önmagát” című kerekasztal-beszélgetésen többek között a BioTechUSA, a Simon’s Burger, az Árpád Pálinka, a Márka és a Baromfiudvar képviselői, „A következő versenyelőny” című beszélgetésen pedig az Intuitech, a Peak, a Kuube, a Cool4U és az Intrudair vezetői osztották meg tapasztalataikat. Többen hangsúlyozták, hogy egy beruházás csak akkor lehet sikeres, ha valós piaci igényekre alapozzák. Az is elhangzott, hogy a vállalkozás fejlődésével párhuzamosan tudatosan kell építeni a szervezetet, erősíteni a középvezetői réteget és megosztani a döntési felelősséget – pontosan azt, amit a második plafonnál álló cégeknek meg kell tanulniuk.
A nemzetközi piacra lépéssel kapcsolatban a vállalatvezetők a fokozatos terjeszkedés, a megfelelő helyi partnerek kiválasztása és a jól meghatározott földrajzi fókusz jelentőségét hangsúlyozták. A beszélgetések egyik legfontosabb közös tanulsága, hogy a hosszú távú versenyképesség megőrzéséhez elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a változásokhoz való alkalmazkodás és a tudatos vezetői szemlélet.
„A kérdés már nem az, hogy vannak-e jó magyar vállalkozások. Hanem az, hogyan lehet belőlük egyre több” – zárta gondolatait Gazsi Attila. A válasza egyszerű: úgy, hogy egymástól tanulunk.
Az oldalon elhelyezett tartalom a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.