Lesznek idén is szezonális árak, de lehet spórolni azzal az elektronikus készülékkel, amit a fizetőkapuk melletti irodákban vehetnek meg az autósok. Aki beszerez ilyet, keresse az ENC-feliratú kaput fel-, illetve lehajtáskor.
Ömlött a víz, és alkatrészek, autódarabok borították az utat két kocsi hétfő reggeli karambolja után Budapest XVI. kerületében, a Mátyás király utca és a Szent Korona utca kereszteződésénél. Az egyik autó kidöntött egy tűzcsapot, innen tört fel szökőkútszerűen a víz. A katasztrófavédelem Facebook-oldalán pár órája tették közzé a helyszínen készített videót. Korábbi hírek szerint a tűzoltók a mentők segítségével egy embert kiemeltek az egyik kocsiból, állapotáról nincs hír. Nem tudni azt sem, ki lehet a felelős a balesetért. A Szent Korona utcában mindkét oldalon stoptábla van a Mátyás király utcai kereszteződésnél.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen a héten is folytatja az M1-es autópálya burkolatának felújítását, a munkálatok miatt főként a Budapest felé vezető oldalon lesznek félpályás lezárások.
Számtalan véleményes részlete ellenére a Tesla Model X nem rossz ajánlat, sőt lényegében egyelőre egyetlen is, aki tisztán elektromos szabadidő-autót szeretne. De mi van akkor, ha valaki egy csipetnyivel teátrálisabb megjelenést akar?
Kit akar ezzel felbőszíteni a Ford? Egy örömautónak szánt típusban alapvetően zsigeri ellenkezést vált ki egy ilyen koncepció. De a fordosok, hogy igazán kiélezzék a polgárpukkasztást, még azt is hozzácsapták, hogy a Fiesta ST motorja a három hengeréből is lekapcsol néha egyet menet közben. Kipróbáltuk a (két-)három hengeres Fiesta ST-t.
Ferihegynél egy emeletes busz ütközött a magasságkorlátozó kapunak, a bürokrácia miatt átmenetileg nem lehetett elektromos autót venni, pénteken pedig elindult az új rendszer, ami a terehautósokra vadászik a közutakon.
A Concorso D'Eleganza Villa D'Este a világ talán legelegánsabb környezetében megrendezett autókiállítása. Ide olyasmivel kell jönni az esélyességhez, amiből jellemzően 20 darabnál kevesebb készült összesen.