Akciósan a miénk lehet egy McLaren sportkocsi, bár némi szépséghibával
Ha túl magasnak találjuk a legolcsóbb új McLarenek árait, akkor most itt egy olcsóbb példány. Ez viszont annyira össze van törve, hogy bőven rá lehet majd még költeni.
Ha túl magasnak találjuk a legolcsóbb új McLarenek árait, akkor most itt egy olcsóbb példány. Ez viszont annyira össze van törve, hogy bőven rá lehet majd még költeni.
Építési munkák miatt csütörtökig forgalomkorlátozásra kell számítani az M3-as autópályán, Gyöngyöshalász térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn.
A finoman szólva is kihívásokkal küszködő olasz márkának nem biztos, hogy van más esélye a túlélésre.
Ez a hipersportautó nemcsak azért különleges, mert nagyon ritka, hanem azért is, mert egyedi fényezése szinte mágnesként vonza magára a tekintetet.
Építési és burkolatjavítási munkálatok miatt Tatánál Budapest felé, Biatorbágynál Győr felé szűkül a sztráda már hétfőtől. Szerdától egy másik helyszínen is közlekedési nehézségekre kell számítani az M1-esen.
Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában. A rendőrök vasárnap kapcsolták le, mert az autó egyik lökhárítója leszakadt.
A négykarikás német gyártó a legújabb középkategóriás SUV-jából is készít majd egy igen sportos változatot.
A Vision E koncepciót 2020-ra ígéri a Skoda, ennél viszont jóval hamarabb debütálhat a csehek első elektromos autója.
Kitört egy autó kereke hétfő reggel a Bécsi úton, a Pomázi úti kereszteződés közelében.
A rendőri karjelzéseket minden autósnak megtanítják, mégis sokan zavarba jönnek, ha egy forgalomirányító rendőrrel találkoznak. Pedig a jelzések egyértelműek, csak néhány alapvető dolgot kell szem előtt tartani.
Az egyik autós fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy a kamion lassan áttér a szemközti sávba.
Ezek voltak az autó rovat legolvasottabb hírei a héten.
A Renault tervezői a Grand Scenic esetében igen jó munkát végeztek. Már ami a külsőt illeti. A szépségnek ezúttal sajnos áldozatául esett a praktikum.
Azért néha felmerül, hogy valami tényleg nincs rendben sokak fejében a világban.
Az élőállat-szállító autók valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva egyébként is sok tekintetet vonzanak, a Land Cruiserbe zsúfolt három bocit pedig nem lehetett nem észrevenni.
Az angyalföldi körzeti megbízott éppen szolgálatba indult, amikor egy férfi egy parkoló gépkocsit próbált feltörni.
Több millió forint értékű csempészcigarettát találtak átalakított autókban.
Indul a Bringás Rekord Hét, melynek keretében jövő szombatig biciklire szeretnének ültetni mindenkit, aki látott már kerékpárt.