Az MTI korábbi, a helyszínről származó információi szerint az egyik súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba. A rendőrség azt közölte: a személygépkocsit vezető férfi az autóval a járműszerelvény előzésébe kezdett, ennek során érintőlegesen ütközött a kamion bal első részével, majd a szemközti sávban érkező kisteherautóval.
Kazmar Enikő, a főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az ütközés következtében a kisteherautó az árokba csapódva állt meg. A balesetben két ember súlyos sérüléseket szenvedett.
A helyszínelés és a műszaki mentés miatt a 86-os főutat délelőtt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték; a korlátozást azóta feloldották. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.