szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A típust kivonták a forgalomból.

Luigi Brugnaro velencei polgármester bejelentette, hogy a város felfüggeszti a "La Linea" társaság által üzemeltetett Yutong elektromos buszok használatát, miután szombaton Mestre városrészben oszlopnak ütközött egy ilyen jármű, és tizenöten megsérültek – írja az ANSA hírügynökség.

Október 3-án egy ugyanilyen típusú busz zuhant le a városban egy felüljáróról, akkor húsz utas és a sofőr életét vesztette. A katasztrófa az első vizsgálatok alapján a sofőr rosszullétéből eredt, aki nem is fékezett, mielőtt nekicsapódott a jármű a védőkorlátnak, amit átszakított.

MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola

Brugnaro hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amíg a buszok ellenőrzése folyik. A nyomozók mindkét baleset okának megállapításán dolgoznak. A polgármester korábban úgy is nyilatkozott az AP hírügynökség szerint, hogy annak, hogy a busz lehajtott felüljáróról, „semmi köze ahhoz, hogy elektromos”.

A súlyos katasztrófa óta az is kiderült, hogy korábban is volt egy balesete ennek típusnak. Ez még júniusban történt, és a sofőr azt nyilatkozta, hogy jármű fékasszisztens rendszerében érzékelt problémát, amely fékezés helyett egyfajta gyorsítást végzett, emiatt ütközött. A vizsgálatok nem tárták fel ezt a körülményt, és a sofőrt azóta elküldték a cégtől.

(A címképen a korábbi, október 3-i baleset helyszíne látható.)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!