Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A teljes Ferrari-pódium végül nem jött össze.
Egymás után harmadszor zárult Ferrari-sikerrel az évente sorra kerülő Le Mans-i 24 órás autóverseny, amelyet ezúttal a többek között a korábbi Forma-1-es pilóta, a lengyel Robert Kubica által vezetett AF Corse csapatának sárga Ferrarija nyert meg.
A vasárnap délután véget ért egynapos viadalon a Kubica, valamint a kínai Ji-fej Ji és a brit Phil Hanson alkotta trió 387 kört tett meg a legendás pályán, s nemcsak elsőként látta meg a kockás zászlót, hanem maga mögé utasította a vörös színű gyári Ferrarikat is.
A “tiszta Ferrari-dobogót” a Penske csapat Porschéja akadályozta meg, amely 14.084 másodperces hátránnyal második lett, szintén megelőzve a harmadik és negyedik helyen záró gyári Ferrarikat.
A Porsche Penske versenyautóját a francia Kevin Estre, a belga Laurens Vanthoor, és az ausztrál Matt Campbell vezette váltásban a 24 óra alatt, míg a dobogó alsó fokára odaérő Ferrarit a 2023-ban győztes Alessandro Pier Guidi, Antonio Giovinazzi, James Calado trió irányította. A tavalyi első helyezett Antonio Fuoco, Nicklas Nielsen, Miguel Molina alkotta hármasnak ezúttal meg kellett elégednie a negyedik pozícióval.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.