Csúcs ez az érzés: teszten a leghatalmasabb Skoda, a vadonatúj Peaq

Alpesi utakon fogtuk vallatóra a Skoda eddigi legnagyobb méretű modelljét, a rekordnagy kapacitású akkumulátorral szerelt teljesen elektromos hajtású Peaqet, melyben egyszerre akár heten is helyet foglalhatnak.

Nemrégiben volt szerencsénk alaposan letesztelni a Skoda aktuális kínálatának legkisebb és egyben legolcsóbb elektromos modelljét, az alig 4,17 méter hosszú és akár már 9,9 millió forint ellenében hazavezethető Epiqet.

Most pedig a termékpaletta másik végét vesszük célkeresztbe, ezúttal ugyanis a 4,87 méteres hossza révén még az eddigi legnagyobb Skodán, a Kodiaqon is alaposan túlmutató és akár 30 millió forint közelébe felextrázható Peaqet mutatjuk be részletesen.

Jövünk az Epiq, az Elroq és az Enyaq nagytestvérének tekinthető zöld rendszámos új Skoda zászlóshajó alpesi menetpróbáján szerzett tapasztalatainkkal.

Skoda Peaq
László Ferenc

Gigantikus

A 10 féle színben rendelhető Peaq a Skoda kínálatának nemcsak legnagyobb elektromos modellje, hanem egyben a legnagyobb SUV-ja is.

A nyár elején Genfben leleplezett újdonság egész konkrétan 4,87 méter hosszú és 2,96 méteres tengelytávolságú, vagyis 11,6 centiméterrel hosszabb és 17,4 centiméterrel nagyobb tengelytávú az eddigi rekorder belsőégésű motoros Kodiaqnál.

Az Enyaqnál 21,6 centiméterrel méretesebb és 19,4 centiméterrel nagyobb tengelytávú Peaq tengelytávolság fronton még a Superbre is ráver 12,4 centimétert, igaz, az alacsonyabb építésű szedán/kombi néhány centiméterrel hosszabb az új divatterepjárónál.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

És mi a helyzet a riválisokkal? A 7 üléses elektromos konkurensek közül a Peugeot E-5008 8,3 centiméterrel, a Tesla Model Y pedig 12,3 centiméterrel kisebb, viszont a dél-koreai nagyágyúk közül a Kia EV9 13,6, a Hyundai Ioniq 9 pedig 18,6 centiméterrel termetesebb jószág.

A Modern Solid dizájniskola legfrissebb megtestesüléseként T-alakú első- és hátsó lámpatesteket kapunk, hasonlókat, mint amilyeneket elsőként az Epiqen láthattunk.

Az opcionális 18 szegmenses szuperokos mátrix LED-fényszórókat fénycsík köti össze, ami felett a gépháztető elején büszkén feszít a márkanév, ami a hátsó lámpatestek között is visszaköszön.

Skoda Peaq
László Ferenc

Az oldalnézetet az optikailag négyszögletesre vett kerékjárati ívek, a kiviteltől függően 19-21 colos kerekek és az igen vaskos D-oszlop határozza meg, melyen szintén ott figyel egy jókora Skoda felirat.

A márkajelzések és a tető is fixen fekete, ha a sportos hangulatú – bármely hajtással társítható – Sportline kivitelt választjuk, mely alapáron okosfényszórós verzió 20-21 colos kerekeken gördül, és magas alapfelszereltséggel bír.

Az alapvetően dobozszerű formatervet sikerült úgy optimalizálni, hogy a Peaq légellenállási együtthatója egész kellemes, 0,249-es legyen.

Skoda Peaq
László Ferenc

Speciel ez még nem a Tesla Model Y szintje (0,22), illetve az első debreceni BMW, az iX3 (0,24) is jobban teljesít ezen a területen, mindenesetre házon belül a Kodiaqot (0,28) és az Octavia kombit (0,26) simán veri az új jövevény.

A relatíve jó légellenállást többek közt az aktív lamellás első légbeömlők, a szinte teljesen burkolt alsó rész, a csomagtérajtó tetején lévő légterelő, illetve a Skodánál most először alkalmazott süllyesztett kilincsek segítségével tudták megvalósítani.

Érdekesség, hogy a külső kilincseknek csak az elrejtése és előhozatala elektromos, a nyitás/csukás teljesen mechanikus, így nincs szükség vészhelyzeti extra nyitási megoldásra.

Skoda Peaq
László Ferenc

Just relax!

A szemre és tapintásra egyaránt jó minőségű, látványos megjelenésű felületekkel szolgáló utastérben nemcsak elöl, hanem középen, és még leghátul is egész jól el lehet férni, 433 ezer forint ellenében ugyanis 7 személyes változatban is kapható a típus, melynek hátsó oldalajtajai a kategória legnagyobbjai.

Így rendkívül könnyen és kényelmesen szállhatunk be a tágas hátsó szekcióba, melynek második sorában 5,8, harmadik sorában pedig 8,4 centiméterrel nagyobb a lábtér, mint a Kodiaqban.

A hagyományos nyomó- és tekerőgombokat felvonultató, alul enyhén csapott kormány mögött 10 colos képátlójú és remek minőségű digitális műszeregység figyel. A rendkívül informatív HUD a szélvédőre vetít, az Android szoftvert futtató 13,6 colos infotainment kijelző pedig Skoda fronton most először függőleges orientációjú.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

A szélvédő anyósülés előtti részén három kis biciklit rejtettek el, ami egyrészt utalás a Skoda első termékére, a Slavia kerékpárra, másrészt a cseh márka és a biciklizés szoros kapcsolatára.

Most először a szélvédőlapátból érkezik a mosófolyadék az üvegre, ami 50 százalékkal hatékonyabb tisztítással kecsegtet.

A ma már elmaradhatatlan hangulatvilágításnál sokkal örvendetesebb, hogy a középkonzolon hagyományos hangerőállító gomb landolt, és hasonlóképp a hőmérséklet, illetve a ventilátor sebessége is régivágású manuális módon állítható.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

Opcionálisan akár két telefon is tölthető vezeték nélküli módon, ráadásul a mágneses töltőpad nemcsak szellőztetett és megvilágított, hanem 25 W-os tempóval kecsegtet. Ez közel duplája a megszokottnak, bár megjegyzendő, hogy a kínai autókban egyre gyakoribbak az 50 W-os wireless töltők.

Az infotainment rendszer távoli hozzáférése és online tartalomszolgáltatása alaphelyzetben 10 évig ingyenesen használható, a 3 évig díjmentes, utána pedig éves díjú Premium csomag pedig ezen túlmenően havonta 10 GB fedélzeti adatmennyiséget tartalmaz.

A Peaqben található a Skoda első hatalmas panoráma üvegteteje, mely 2,12 négyzetméteres felület gombnyomásra 9 szegmensben elektromosan opálosítható.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

Feláras tétel a Sonos kiváló minőségű 16 hangszórós és 755 W-os high-end hi-fije, mely a lounge élménnyel kecsegtető, puha fejpárnával és elektromos felhajtható lábtámasszal megspékelt, fűtött/szellőztetett és masszírozós első AGR üléseket, illetve úgynevezett wellbeing programot is felvonultató Relax csomagnak is a részét képezi.

A hatféle wellbeing opció valamelyikét aktiválva egyedi beállításokkal kényeztet a masszírozás, a hangulatvilágítás, illetve a klíma. Újdonság a kemping üzemmód, melyet aktiválva akár egész éjszakákat is eltölthetünk a kellemes hőmérsékletűre temperált utastérben.

Simply Clever megoldásokból nincs hiány, így például többek közt tablettartót, mini szemetest, ajtóba integrált esernyőt és töltőkábel tisztítót is kapunk, és az utastér kisebb-nagyobb tárolóhelyei összesen 33 liternyi apróságot tudnak elnyelni.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

A frunk nem túl nagy, mindössze 37 literes, de a töltőkábelen kívül a hátsó csomagtartó rolója is elrejthető ide, ami 2 és 7 üléses használat esetén is felettébb jól jöhet.

7 ülés mögött is marad 299 liternyi raktér, és az 5 üléses Peaq csomagtere nem kevesebb, mint 935 literes, ami új rekord a Skodánál, és amit a riválisok is megirigyelhetnek.

Ami nem fér el a 230 V-os csatlakozó aljzatos csomagtérben, az mehet az utánfutóra – a kívül-belül 50 kilogrammnyi újrahasznosított anyagot tartalmazó nagy Skodával 1,8-2 tonnát lehet vontatni.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

Indulás!

A nemzetközi menetpróbán egy jól felszerelt összkerekes Peaq 90x csúcsmodellt fogtunk vallatóra, mely 299 lóerejével ugyan elmarad a kisebb villanyos Skodák 340 lóerős szupersportos RS csúcsmodelljeitől, alulmotorizáltnak viszont még a legnagyobb rosszindulattal sem lenne nevezhető.

Elég szinte csak a gázadásra gondolni, és a duplamotoros hajtáslánc 134+350 Nm-es instant nyomatékénak köszönhetően minden körülmények mellett hatalmas vehemenciával lódul meg a 2,4 tonnás monstrum.

A 0-100-as gyorsulás 6,7 másodperc alatt letudható, az előzések biztonságosan gyorsan abszolválhatók, és a 180 km/h-ra korlátozott végsebességű cseh SUV-val óra szerint maximum 185-tel tudtuk hasítani az Autobahn levegőjét.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc

A masszív hangszigetelésnek köszönhetően kisebb, közepes és nagy tempónál is rendkívül halk az utastér. A kormányzás a kategóriaátlagnál hajszálnyival élettel telibb, a rekuperációt sikerült jól behangolniuk a fejlesztőknek, a fékerő remekül adagolható, az adaptív lengéscsillapítás pedig mindenképpen megéri a 347 ezer forintos felárat.

A MacPherson első- és több lengőkaros hátsó futóműves, B-módban egypedálos autóként vezethető Peaq lassításáról első tárcsafékek és hátsó dobfékek gondoskodnak, eltérően az Epiqtől, melynek mind a négy féke tárcsás, ettől függetlenül a fékrendszer az Alpokban sem tűnt alulméretezettnek.

Érdekesség, hogy a hátsókerék-hajtású példányok fordulóköre mindössze 9,9 méter, amit sok ennél kisebb autó is megirigyelhet.

Skoda Peaq
László Ferenc

Skoda fronton új rekordot jelent a bruttó 91, nettó 86 kWh kapacitású, Mladá Boleslavban gyártott akkumulátor, mely 13 modulos NMC telep 610 kilométeres WLTP-értékkel kecsegtet.

Jó eséllyel akad olyan helyzet, amikor ez a gyakorlatban is hozható, mindenesetre a hegyi szerpentineket és autópályás szakaszokat is felvonultató teszt során feljegyzett 21,6 kWh-s átlagfogyasztás esetünkben 400 kilométeres hatótávolságot eredményezett.

AC-n legfeljebb 11, DC-n maximum 199 kW-tal tölthető az aksi, egy 10-80 százalékos produkció ideális esetben akár 28 perc alatt letudható, illetve a V2L, V2H és V2G funkció sem hiányzik a fedélzetről.

Skoda Peaq
László Ferenc

Mi van még?

A lehető legnagyobb hatótávra vágyóknak a szintén 91/86 kWh kapacitású akkumulátorral, de csak hátsó villanymotorral szerelt Peaq 90 felé érdemes kacsintgatniuk. Egy ilyen kocsival nemrégiben a skodások egy töltéssel 936 kilométert autóztak Csehországból egészen az Északi-tengerig.

A 640 kilométeres WLTP-hatótávú SUV 286 lóerős teljesítménye mellé nem kevesebb, mint 545 Nm-es nyomaték társul, ami 7,1 másodperces 0-100-as sprintet és 180 km/h végsebességet tesz lehetővé.

Skoda Peaq
László Ferenc

A 204 lóerős és 350 Nm-es Peaq 60 alapmodell 8,4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást és 160 km/h a végsebessége.

Ez esetben egy 63/59 kWh-s 9 modulos NMC akkumulátor gondoskodik az energiaellátásról, és biztosít 450 kilométer körüli hatótávot. DC-n ezúttal csak 160 kW töltési teljesítmény érhető el, de a kisebb kapacitás miatt így is elég 27 perc egy 10-80 százalékos töltéshez.

Skoda Peaq
László Ferenc

Konklúzió

Remek dolog, hogy a Skoda nemcsak a kisméretű, elérhető árú villanyautók irányába nyitott, hanem immár olyan hatalmas elektromos modellt is kínál, melyben egyszerre akár heten is helyet foglalhatnak.

A tágas és kényelmes Peaq az első nemzetközi vezetés során nem okozott csalódást, minden továbbira pedig a tartósabb hazai teszt során derül majd fény.

A 204 lovas kis akkumulátoros alapmodell 17,6 millió forintos kedvezményes indulóáron nyit, a 286 lóerős és már nagy aksis Peaq alapára 21,3 millió forint, a 299 lovas összkerekes csúcsmodellért pedig alaphangon 22,4 millió forintot kell a kasszában hagyni.

Skoda Peaq
László Ferenc

Viszonyításképp, az Enyaq 190 lóerővel és 58-as aksival már 14,8 millió forint ellenében begyűjthető, a 286 lovas és 77-es telepes verzió indulóára pedig 17 millió forint.

A legolcsóbb Kodiaq a maga 150 lóerős 1,5 literes 4 hengeres lágyhibrid benzinmotorjával és 7-es DSG automata váltójával alaphangon 13,8 millió forintba kerül.

A kicsit kisebb riválisok közül a Peugeot E-5008 19,9 milló forinton nyit, a Tesla Model Y pedig már 17 millió forintból megúszható. A jelentősen nagyobb koreai konkurensek, a Kia EV9 és a Hyundai Ioniq 9 25-25 millió forintot kóstálnak – az erősebb kínai ellenlábasok közül az Xpeng G9 22 millió forintos, a BYD Tang pedig 25 millió forintos listaárral bír.

Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc
Skoda Peaq
László Ferenc
Hozzászólások