Kiégett egy iskolabusz Egyiptomban, sok a halott

Üzemanyagot szállító kamionnal ütközött szerdán egy iskolabusz Egyiptomban. A balesetben legalább tizennyolcan meghaltak, köztük tizenhat diák – jelentette az an-Níl egyiptomi hírtévé. A tragédia az északi al-Buheira tartományon átvezető országúton történt, mindkét jármű kigyulladt és teljesen kiégett.


Most jön az a levél az autósoknak, amit érdemes elolvasni

Tapasztalatok szerint, több tízezren soha nem nézik meg a biztosítójuk által küldött értesítőt, amiben a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási tarifájukat közli. Pedig idén is van néhány szereplő, aki 10 ezer forint körül emel.



725 lóerős a lopakodó szörnyeteg

A Ford Racing és Vaughn Gittin Jr. profi drifter kétlépcsős átalakító csomagot kínál az új Mustanghoz, melynek csúcsaként az 5.0 literes V8-as blokkból 725 lóerőt csaltak elő.



Többe kerül mától a tankolás

Bruttó 3-3 forinttal emelte a Mol a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 385-386 forintra, a gázolajé 404-405 forintra nőtt.



Román csapat készül a Forma-1-be?

Hosszú hónapok óta hallani arról, hogy román csapat készülődik a Forma-1-be: érdemi lépések az utóbbi időben nem történtek, ám a Caterham csődeljárása kapcsán kiderült, hogy a terv továbbra is valósnak tűnik és az ötletgazdák nem tettek le az indulásról.



Borkovics kihagyja a WTCC makaói évadzáróját

Dusan Borkovics fényes sikert ért el azzal, hogy a Túraautó-vb (WTCC) japán fordulójának második versenyén elért 2. helyezéssel begyűjtötte pályafutása első dobogós eredményét, a makaói évadzárót azonban kénytelen lesz kihagyni.








Baleset miatt lezárták a 405-ös utat

Összeütközött egy kisteherautó és egy személyautó a 405-ös út 3-as kilométerénél, Albertirsa közelében kedd délután; ketten megsérültek, az utat lezárták - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem.



Ennél látványosabb Forma–1-es videó még sohasem készült

Hétvégén ismét Brazíliában versenyez a Forma–1 mezőnye: egy éve ilyenkor a helyi tévétársaság egy olyan ütős szpottal vezette fel az interlagosi nagydíj közvetítését, amelynél jobb és látványosabb azóta sem készült, így érdemes újranézni…