Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#élhető környezet

hvg.hu Élet+Stílus

Tényleg kell az új kocsi vagy a nagyobb ház? – Az önkéntes egyszerűség lehet a boldog élet titka

Hol van az a fogyasztási szint, ami fölött már nem leszünk boldogabbak? Meglepően alacsonyan Takács-Sánta András humánökológus szerint, aki megmutatja, hogyan tudunk szembeszállni a válságba került fogyasztói társadalommal anélkül, hogy mindenestül kivonulnánk belőle. Az általa ajánlott életmód ugyan lemondásokkal járhat, de az érmének van egy másik, fontosabb oldala is: a teljesebb élet lehetősége.  

HVG Zhvg

zCast: A willendorfi vágy – miért tömjük magunkat a rosszullétig karácsonykor?

A bennünk élő Homo erectus hajt bele minket abba, hogy szükségleteinken felül együnk és vegyünk, mondja Forgács Attila pszichológus, akivel a fogyasztói társadalom és a túlfogyasztás pszichológiai hátterét keresve jutunk el oda, ahol a fenntarthatóság és a pszichológia összeér. Nem véletlenül most hoztuk ezt a témát, hiszen az évnek ebben a szakaszában a szokásoshoz képest is többet fogyasztunk a kelleténél. Merüljetek velünk a karácsonyi vásárok szubkortikális mélyére!

hvg.hu Zhvg

Ön öntene a kiskertbe mikrobamasszát? Pedig jobban tenné

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a komposztálás jelentőségét, pláne manapság, amikor a szaporodó kedvezőtlen hatások miatt komoly mértékben pusztul a talaj. Tudja, hogy érdemes komposztálni? Miből áll össze ez a mikrobamassza? Mi a különbség a vermikomposzt és a gilisztahumusz között? Komposztálási kisokossal állt elő az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet a talaj világnapjára.

Ballai Vince Zhvg

Vesztettek a farkasok Von der Leyennel szemben: kidobják őket a szigorúan védett fajok közül

Könnyebb lehet majd kilövési engedélyt kérni a farkasokra, miután levették a szigorúan védett fajok listájáról. Ez persze nem lesz kötelező mindenkinek, az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy továbbra is jobban védik a nagyragadozót. A lépést az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte, akinek két éve tépte szét a póniját egy vad.

Ballai Vince Zhvg

Farkasvérre megy a döntés, amire Strasbourgban készülnek

Kedden dönthet a Berni egyezmény állandó bizottsága a farkasok védelmének felpuhításáról. Természetvédelmi szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy kilövésük könnyítése álmegoldás, ami könnyen visszaüthet. A farkasok szempontjából várhatóan kedvezőtlen döntés azonban nem jelent azonnali mészárlást. Aki akarja, továbbra is szigorúan védheti, de a lépés könnyen lehet rossz precedens az uniós természetvédelem jövőjét nézve.

hvg.hu Zhvg

zCast: Az akkugyárhatalom, ahol a hatóságok és a gyárak együtt állnak szemben a helyi polgárokkal

Megpróbáltuk sok nézőpontból körbejárni az akkugyárhatalommá válás meglévő – és várható – kockázatait és előnyeit, amihez Éltető Andrea közgazdász volt segítségünkre. Hány gyár épült és épülhet még? Mikortól válhat a lakossági energia- és vízigény kárára az víz- és energiazabáló iparág? Mennyire piszkosak a tiszta közlekedéshez szükséges gyárak? Vajon tudnánk jobban csinálni, mint ahogy most megy, és egyáltalán megéri ez az egész? Gyere velünk, és megtudhatod.

hvg.hu Élet+Stílus

zCast: Cselekvő remény, egy ígéretes módszer a klímaszorongás és -válság kezelésére

Akár még életed is teljesebb lehet, ha megfogadod Takács-Sánta András tanácsait, aki nem csak elméletben dolgozta ki a cselekvő remény filozófiáját, de gyakorlati ötletek tucatjaival is szolgál annak, aki szeretne enyhíteni az ökológiai katasztrófa és a fogyasztói társadalom válságán és emiatt érzett szorongásán. Ki tudja, talán nagyobb változásoknak is megágyazhat, ha vállalod az önkéntes egyszerűséget és ökologikusabb életmódra váltasz, miután meghallgattad a zCast legfrissebb adását.

Ballai Vince Gazdaság

A közpénzt már sajnálják rá, magántőkéből remélik megóvni a Föld természetes élőhelyeit

Hiába a két évvel ezelőtti nagy elhatározás, úgy tűnik, az ENSZ idei biodiverzitás konferenciájára elfogyott a természetes élőhelyek megőrzésének lendülete. Pedig minden korábbinál nagyobb veszélyben van a biodiverzitás. A kolumbiai Caliban tartott COP16-nak így is lettek eredményei: nagyobb beleszólást kapnak az őslakos népek a környezetvédelmi döntésekbe, és a gyógyszercégek is fizethetnek majd a természetből vett genetikai információkért.

Ballai Vince Gazdaság

Dobozon kívül gondolkodni: Fenntarthatósági díjat nyert a Béres Gyógyszergyár Zrt.  

Szó szerint dobozon kívül gondolkodott Béres Gyógyszergyár Zrt., és átalakította a csomagolástechnikáját, melynek eredményeképp nemcsak jelentős szén-dioxidot, hanem komoly költségeket is megspórol. A fejlesztést a teljes ellátási láncra kiterjesztette, el is nyerte vele a Holland Nagykövetség Tulipán Díját a Fenntarthatóságért. Interjú az ellátási láncért felelős igazgatóval, Kellner Máriával.

Ballai Vince Gazdaság

Bár továbbra is tele van érthetetlen furcsaságokkal a kormány szélstratégiája, de azért van jó hír is

Egész országrészek maradhatnak ki a szélenergiás fejlesztésekből az október elején kiadott friss építési szabályozás nyomán, de ez még mindig jobb, mint a korábbi teljes tiltás. Bár a kormány továbbra sem mer nagy lenni a szélenergiában, készül már az a felmérés, amely szerint az ország 1-2 százaléka is elég annyi szélturbinához, ami megoldást jelenthet az időjárásfüggő megújuló energiatermeléssel járó problémák zömére. Csontos Csaba, a WWF Magyarország ​éghajlat​védelmi programvezetője elmagyarázza, hogyan.

hvg.hu Zhvg

zCast: Módszeresen gyengítjük a bioszféra immunrendszerét, pedig a miénk is nagyban ettől függ

Magyarország négyötöde biodiverzitás szempontjából már sivatag – figyelmeztet Gyulai Iván ökológus. Hogyan függ össze a bioszféra immunrendszere és a sajátunk? Miért gyengül az előbbi? Mit lehet ez ellen tenni? Mire jó a csiganyál, és mitől egészségesebb a hernyórágta saláta? Kiderül a zCast friss adásából, amelyben a biodiverzitás helyzetét vesézzük ki.

hvg.hu Zhvg

zCast: Elsikkadhat a klímaváltozás ügye, ha nem tesszük központi témává

Mi a különbség a klímadezinformáció a klímaszkepszis és a klímarelativizáció között? Miért relativizálja előszeretettel a magyar kormány az ügyet, és hogyan hat ezzel a társadalomra? Erről beszélgettünk fenntarthatósági podcastunk legfrissebb epizódjában, amivel elmerészkedünk arra a határra, ahol a politika és a klímaváltozás összeér és a kormány is megkapja a magáét.

Ballai Vince Gazdaság

Kikísértük az országból az aszály után érkezett sok vizet a Dunán, de miért tarthattunk vissza belőle csak keveset?

Vajon tudtuk volna pótolni a hazai talajok katasztrofálisan alacsony víztartalmát a súlyos aszály után a Dunán lefolyó hatalmas mennyiségű vízzel? Miért nem, és mi kellene hozzá, hogy meg tudjuk tenni? Hogyan kezdjünk hozzá, hogy itt tartsuk a vizet, és elkerüljük az elsivatagosodást? Ungvári Gábor közgazdásszal, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vízgazdasági elemzőjénél kerestük a válaszokat. Egyet már most elárulhatunk: sokkal bonyolultabb lesz, mint amihez szokva vagyunk.

1 2 3 4 5 6 7
106
Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Az ellentmondásos magyar lízingpiac: erősödés az autóknál, gyengélkedés az agrárgépeknél

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Elon Musk egy álhírrel és egy fideszes EP-képviselő postjával támadja az EU-t

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

A címlapról ajánljuk