Szörnyethalt egy fiatal nő, mert pánikba esve kioldotta magát az ernyőjéből és lezuhant
Pánikba eshetett, ezért zuhant tengerbe a 19 éves lány, akit előzetes tapasztalatok nélkül, a tengerpartról választottak ki, hogy egy reklámklipben szerepeljen.
Pánikba eshetett, ezért zuhant tengerbe a 19 éves lány, akit előzetes tapasztalatok nélkül, a tengerpartról választottak ki, hogy egy reklámklipben szerepeljen.
Bár a kormány korábban azt állította, hogy kikötőt vásárolt 2019-ben Triesztben, valójában még csak most kezdik építeni a létesítményt, 50 ezer köbméteres feltöltéssel indul a munka. Ettől várják, hogy jobban tudunk exportálni, majd valamikor 2028-ban.
Mit tesz a horvát állam, hogy megakadályozza a túlturizmust?
A trieszti kikötői hatóság közlése szerint szeptember 2-től 2025 december 31-ig medertisztítási munkák lesznek a csatornában, amelynek rakpartján Magyarország terminált létesít. A hatóság nem sokkal korábban jóváhagyta a tervek módosítását, a rakpart elején nem lesz kompmóló. A magyar állam öt évvel korábban „vásárolt kikötőt” Triesztben.
Kánikulában sokkal kellemesebb a tenger mellett – még ha igazi felfrissülést nem is hoz a merülés. Dubrovniknál 29,7 fokos a víz hőmérséklete.
Győr bukott polgármestere a szexbotrányról, a prostitúció és az emberkereskedelem közötti összefüggésről és a korrupciógyanús kapcsolatairól is beszélt.
A családjával már megoldották a jachtos botrány által keltett helyzetet, Borkai Zsolt pedig a Népszavának adott interjújában beszólt azoknak a NER-eseknek is, akik elválnak.
Tízenévvel ezelőtt még inkább az volt a jellemző, hogy nyaralónak vásároltak magyarok horvát ingatlanokat, mára azonban egyre többen ki is költöznek: ott a tenger, jó az idő, kedvesek a szomszédok, könnyen megközelíthető. És egészen más a hangulat.
A fényeslitkei üzem havonta 15-20 ezer tonna gabonát képes feldolgozni.
A vonat menetideje 14 óra. Mindegyik étkezőkocsival közlekedik.
Zágráb 2019-ben kérte felvételét a közösséghez, januártól pedig csak euróval lehet majd fizetni az adriai nyaralások során.
Szentistván falu busza az Adrián bukkant fel, de több településen is felmerült a kétely, hogy vajon arra használják-e a kocsit, amire vásárolták.
A Horvátország felé tartó járaton csak száz forinttal drágább a kávé, mint a balatoni vonaton, sörfronton pedig még egy meglepetésre is rá lehet bukkanni.
Négy dalmát megyében szigorítanak a gyülekezési feltételeken a koronavírus terjedése miatt, a partvidék a kockázatos besorolásban van.
Egy új felmérés szerint egyre nagyobb az utazási kedv a magyarok körében.
A magyarok a jelek szerint mindenhová kevesebbet utaztak idén nyáron.
A külügyminiszter úgy nyaralt Szíjj László luxusjachtján, hogy arra a vagyonnyilatkozata alapján nem volt pénze, ha viszont ajándékba kapta az utat, az korrupciós problémákat vethet fel. Szijjártó eddig nem adott magyarázatot, valaki viszont feljelentette. Kérdés, mire jut az ügyészség, már ha jut valamire egyáltalán.
A külügyminiszter és az őt az Adrián meghajókáztató vállalkozó élete már korábban is keresztezte egymást. A szálak Afrikáig érnek, családtagok és komoly üzletek sejlenek fel a háttérben.