Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bár a kormány korábban azt állította, hogy kikötőt vásárolt 2019-ben Triesztben, valójában még csak most kezdik építeni a létesítményt, 50 ezer köbméteres feltöltéssel indul a munka. Ettől várják, hogy jobban tudunk exportálni, majd valamikor 2028-ban.
Megkezdődött a trieszti magyar kikötő építése – közölte a MTI-vel Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára még csütörtökön. A kikötő megvásárlásáról a közlés szerint 2018-ban döntött a kormány, bár az első pillanattól kezdve csúsztatásokkal kommunikált róla: 2019-ben bejelentették, hogy megvették, de a tranzakció csak 2020-ban zárult le. Bár a hivatalos verzió arról szólt, hogy kikötőt vettek, valójában egy koncesszióról volt szó, amely, mint a HVG korábban megírta, egy akkori állapotában használhatatlan rakpartból, kármentesítésre szoruló jogi eljárások terhelte ipari területből állt.
A projekt az elmúlt évek alatt látványosan alig haladt előre, bár az állami projektcégnél, az Adria Port Zrt.-nél a fizetések emelkedtek.
Az államtitkár mindenesetre a mostani bejelentésben arról beszélt, hogy a kormányt a gazdasági racionalitás vezette, amikor a beruházás mellett döntött, és részletezte az építés menetét is:
Mindezt, mint korábban megírtuk, medertisztítás előzte meg a csatornában.
Bár Szijjártó Péter külügyminiszter 2022-ben még arról beszélt, hogy 2026-ben már működhet a terminál, az államtitkár most már azt ígérte, 2028-ban működik majd teljes kapacitással, és kiszolgálja a magyar áruexportot.
A KKM államtitkára szerint Magyarország évente 60 ezer milliárd forint értékben exportál fizikai javakat, a világ 34. legnagyobb exportőre, és az árucikkek nagy része tengeren hagyja el Európát. Ezzel igyekezett alátámasztani a saját kikötői kapacitás kiépítésének szükségességét, amiről korábban azt írtuk, hogy nincs sok értelme, de legalább jó drága lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.