Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alföld

Mészáros Márton Gazdaság

Az amnesztia mellékhatása: senki sem akar legálisan kutat fúratni

Hiába hatályos az év elejétől a kútamnesztia, az eddigi legforróbb és legszárazabb nyáron sem fúrattak több kutat a magyarok, mint korábban – legalábbis legálisan. Az illegális kutak viszont veszélyesek a használókra és az ország vízkészleteire is, és éppen azok kerülnek a legrosszabb helyzetbe, akik betartanák a törvényeket, és akiknek tényleg szükségük lenne a vízre.

MTI / hvg.hu Tech

Most ránéznek a Dél-Alföld alatt rejtőző vulkánokra, és ez fontosabb lehet, mint elsőre gondolná

Nem közismert, de tény: számos, napjainkra már kihűlt vulkán húzódik a Dél-Alföld felszíne alatt. Ezeket vizsgálják külföldi kutatócsoportokkal együttműködve a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geológusai. Eredményeik nemcsak a jelenleg is aktív tűzhányók működésének megértését segíthetik, hanem azoknak a mélyfúrásoknak a tervezését is, melyek lehetővé teszik egyebek mellett a kőolajlelőhelyek kutatását is.

hvg.hu Gazdaság

És akkor az igazán rázós rezsiszámlák még nem érkeztek meg, csak a kaktuszok az Alföldre

Két hónapig pluszgázt is veszünk az oroszoktól, és két-három hónapon belül jöhet az áram az ukránoktól. A lakosság annyira még nem nyögi az energiaszámlákat, a cégek viszont már nagyon is. Tovább fogynak az üzemanyagok az országban, nehezedik a napelemezés. Epikus szintre emelkedett az alapkamat, és még itt sem fog megállni, ahogy az infláció sem. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Ballai VInce - Csányi Nikolett Vállalkozás

"Aki várta az esőt, csak a pénzét temette a földbe"

A hazai szántóföldek közel felét érinti a mostani aszály, miközben a területeknek csak néhány százalékát öntözik. A megoldás azonban nem feltétlenül ez: "ha nem vesszük figyelembe a természetes folyamatokat, a szakadék felé megyünk" – érvel Sirkó Zoltán kertészmérnök. Videó.

Ballai Vince - Ká Zoltán Zhvg

Kiégett tómedrek, üres víztározók is jelzik az Alföld elsivatagosodását

Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé. A kiegyenesített folyókon gyorsan lefutnak az árvizek, a belvizet hamar elvezetjük, közben egyre kevesebb a csapadék a klímaváltozás miatt. Új fogalmat is tanulhatunk: téli aszály. A bő négy évtizede létrehozott Debrecen-környéki víztározók az akkori ígéret szerint legfeljebb tíz évente ürültek volna ki, most örülhetünk, ha valaha még lesz még bennük víz. A már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Homokhátságon is sorra száradnak ki a tavak, volt olyan, aminek még a medre is kiégett, miután kigyulladt benne a nád. A kulcs a vízvisszatartás, ki a belvízelvezető csatornát torlaszolja el, ki otthagyná belvizet a mélyebben fekvő földeken, vagy visszalassítaná a folyókat, különben nézhetjük, ahogy az egykori szántókon homokdűnéket épít a szél. Videóriport a lassan sivataggá váló Alföldről.

1 2 3
Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Negyedére zuhant Matolcsy Ádám bútorgyárának nyeresége

Putyin birodalma krumpliválságtól szenved, Lukasenka felszólította a parasztokat, hogy termeljenek

Putyin birodalma krumpliválságtól szenved, Lukasenka felszólította a parasztokat, hogy termeljenek

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Cáfolják, hogy kivonul Magyarországról a cég, amelyik a súlyos lábszárfekélyeseknek és a sztómával élőknek biztosított kötszereket

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

A címlapról ajánljuk