Szenvedélyei közül a külpolitikában jut a legmagasabbra Biden külügyminiszter-jelöltje
Anthony Blinken Kelet-Európa-érzékenysége nem is nagyon lehet kérdés, hiszen a magyar mellett ukrán gyökerekkel, sőt, lengyel kötődéssel is rendelkezik.
Anthony Blinken Kelet-Európa-érzékenysége nem is nagyon lehet kérdés, hiszen a magyar mellett ukrán gyökerekkel, sőt, lengyel kötődéssel is rendelkezik.
Kicsinyes szőrszálhasogatásokkal, bírósági keresetekkel és szélsőséges forgatókönyvekkel igyekszik átírni demokrata ellenfele, Joe Biden győzelmét Donald Trump amerikai elnök, aki a vesztes bélyege ellen folytat szélmalomharcot.
Ha a még hivatalban lévő amerikai elnök nem fogadja el a választói akaratot, azzal az olyan populistáknak mutat példát, mint Orbán vagy Morawiecki, írja a New York Times szerzője.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint két olyan jogi eljárás is folyamatban van az amerikai bíróságokon, amelyet a TikTok betiltása miatt indítottak. Amíg azokban nincs döntés, a szolgáltatás alól sem húzzák ki a szőnyeget.
Harmadik nekifutásra érheti el az amerikai elnöki posztot Joe Biden, akinek a győzelmét még keresetekkel vonja kétségbe Donald Trump. A demokrata politikus pályafutása alatt rengeteg kacskaringót tett.
Egy választás politikai és jogi kimenetele nem azonos annak szociológiai-politológiai eredményével, írja szerzőnk. A Joe Biden–Kamala Harris-tandem győzelme valójában nem oldott meg semmit az Egyesült Államokban. A helyzet a liberális demokrácia híveinek szempontjából nem túl biztató. Vélemény.
A győzelmi beszédében Joe Biden arról beszélt, valamennyi amerikai elnöke akar lenni. Első feladata a járvány elleni küzdelem lesz.
Feltétlenül voksolni akart.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Karafiáth Orsolyának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: terror, csatatérállamok, beszoktatás, oltáskáosz, örök.
A liberális demokráciát nagy gondok nyomasztják belülről, köszönhetően többek közt a lengyel keresztény fundamentalistáknak, valamint a cinikus magyar „keresztényeknek”, írja az osztrák lap.
Biden megválasztása nem gyógymód Amerikai bajaira, csak sebtapasz, Trump újraválasztása esetén pedig az a kérdés, mi lesz szakadék szélén álló Egyesült Államokkal. Vélemény.
A trumpizmus túléli névadóját, Trump esetleges bukása után sem pukkad ki a populista lufi, mondja a brit lap elemzése.
A miniszterelnök szerint Amerika a szabadság földje.
A Honor márkájához tartozó területek értékesítésére készül a Huawei, a vevőjelöltek egyike pedig a Xiaomi – értesült a Reuters. Az ügylet a Kína és Amerika közti kereskedelmi konfliktushoz vezethető vissza.
Egy hónapnyi kitartó vadászat után amerikai szakembereknek végre közelebbről is sikerült megvizsgálniuk azt az új darázsfajt, amely néhány hónapja jelent meg az ország északi részén.
Hetek óta kétséges, mi lesz a TikTok sorsa az Egyesült Államokban. Most eldőlni látszik a dolog, ami mellett már Kína sem mehetett el szó nélkül.
Satya Nadella, a Microsoft vezetője szerint szeptember 15-ig lefolytatnák a tárgyalásokat a TikTok amerikai leányvállalatának felvásárlásáról.
A volt amerikai elnök a választójog erősítésére és faji egyenlőségre szólított fel a John Lewis képviselő temetésén elmondott beszédében.
Nem várt helyről érkezett támogatás az amerikai iskolanyitást ellenző tanároknak: a Foo Fighters zenésze, Dave Grohl cikkben kelt a védelmükre.