Amerika és Nagy-Britannia provokálta ki a német megszállást
Az amerikai hírszerzés irataiból más olvasható ki, mint a magyar történelemkönyvekből.
Az amerikai hírszerzés irataiból más olvasható ki, mint a magyar történelemkönyvekből.
Sok területen kritizálja a kormányt Amerika az elkészült országjelentésben, Orbánék szerint viszont nincs semmi baj.
2016 novemberében amerikai és magyar hatóságok együttesen fogták el ifjabb és idősebb Ljubisint fegyverkereskedelem miatt. Az amerikai kiadatási kérelem helyett azonban a fél évvel később beérkező, hibákkal teli orosz kérelemnek tett eleget Magyarország. A fiatalabb bűnöző azóta szabadon járhat Moszkvában, idősebb társát azonban még más ügyek miatt bent tartják.
Az American Enterprise Institute szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank, amelynek Orbánék minden kedvezményt megadtak, egy GRU-művelet fedőtevékenységét végzi Európában. Szerintük a cél, hogy Közép-Kelet-Európa államait a Nyugattól Kelet felé fordítsák Putyinék, Magyarország pedig ennek segítésével ismét cserbenhagyta Amerikát.
Terjed a fasizmus – állítja új könyvében a volt amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright. Ezt több példával is alá tudja támasztani. Orbán Viktor is a példák között van.
A megrázó videót a hatóságok közölték arról, ahogy egy rendőr a tragédia helyszínére érkezik.
Vázoljuk az aktuális toplistát, melynek élén egy japán, a végén pedig egy olasz márka található.
Noha Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ittlétekor ezt mondta, Benkő Tibor honvédelmi miniszter az RTL híradójának viszont azt, valóban szó volt erről, de még nincs megállapodás.
Inkább rendreutasító, mint udvarias listát közölt az amerikai Külügyminisztérium Mike Pompeo magyarországi látogatásának napján. Volt pár, a kormány szempontjából akár fenyegetőnek is tűnhető tétel.
A magyar alvilág egyik egykori feje vélhetően valamilyen alku részeként utazhatott Amerikába a nemzetközi elfogatóparancs ellenére.
Az USA kilépett abból az 1987-ben megkötött, fegyverkezést korlátozó szerződésből, amelyet Oroszország is kreatívan értelmezett egy ideje. Egy magyar elemzés azt mutatja meg, hogy az újra induló fegyverkezési verseny és az atomhatalmak szaporodása hogyan növeli a fenyegetettséget.
A múlt héten -32 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet az amerikai Minnesotában, egy helyi férfi pedig úgy döntött, egy kísérlettel demonstrálja, mennyire hideg van náluk.