A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Inkább rendreutasító, mint udvarias listát közölt az amerikai Külügyminisztérium Mike Pompeo magyarországi látogatásának napján. Volt pár, a kormány szempontjából akár fenyegetőnek is tűnhető tétel.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter mai magyarországi látogatása előtt az amerikai Külügyinisztérium közleményt adott ki, amelyben bejelentették, mit tartanak kívánatosnak fejleszteni a magyar-amerikai viszonyban, és mivel elégedettek. (Ezek erős összhangban állnak a tegnap ismertetettekkel, és előrevetítik, nem ez lesz a legkönnyebb tárgyalása Orbánnak.) Az USA elismeri a magyar erőfeszítéseket a rendszerváltás fordulatában és az azóta eltelt időben, valamin a NATO-tagságunkkal kapcsolatosan is. Kiemeli, erősíteni kell a nyugati kapcsolatokat, ahogy az kihívásokkal néz szembe az erősödő orosz és kínai nyomás miatt.
A NATO-val kapcsolatosan a Külügyminisztérium kiemeli, hogy míg Szlovákia F-16-osokat vásárol, mi a pápai légibázis felajánlásával, amely a Nehéz Légiszállító Ezred légi szállító katonai szervezetnek ad otthont, segítjük a szövetséget. Természetesen Ukrajna sem maradhat ki a felsorolásból, amely elkötelezett a NATO felé, bízva a későbbi tagságban.
"A szövetségeseinket akként is kezeljük, és elvárjuk, hogy megtartsák vállalásaikat", ez az inkább számonkérő, mint udvarias mondat vezeti be a civiltársadalom és a szabad média követelményének amerikai felvállalását. Az USA erősítené a magyar-amerikai tudományos-kutatási kapcsolatokat. Az USA azt is bejelenti, jobban fogja támogatni a helyi független médiát is a V4-es országokban. Valamint a korrupció elleni harcot is támogatni fogják, beleértve az oknyomozó újságírást is, különös tekintettel az orosz és kínai befolyás tanulmányozására.
A gazdasággal kapcsolatos amerikai megjegyzések lényege: folytatni kell a magyar energiadiverzifikációt, a térségi energiabiztonságnak fontos eleme lenne a Krk szigeti folyékonygáz-állomás, ami már korábban is az amerikaiak egyik fontos szempontja volt, valamint a Turkstream gázvezeték mellett és a Nordstream II gázvezeték elleni fellépést is sürgeti és elvárja az amerikai Külügyminisztérium Magyarországtól és Szlovákiától.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.