Itt kereshet több százezer forintot Magyarországon
Van olyan cég, ahol a fizikai munkások fizetése tavaly havi nettó 267 ezer forint volt.
Van olyan cég, ahol a fizikai munkások fizetése tavaly havi nettó 267 ezer forint volt.
Megnyekkent a magyar gazdaság, mert az Audinál átállították a gyártósorokat, és kitört a bankárháború – Demján Sándor és a Bankszövetség megtámadta Spéder Zoltánt, de kemény választ kapott. Az RTL Klub és a TV2 elkezdett pénzt kérni a műsoraiért, a Telenor egyoldalú szerződésmódosítással örvendeztette meg több mint 3 millió ügyfelét, az évszázad üzletéről pedig kiderült, hogy soha nem térülhet meg. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Kilenc év telt el azóta, hogy a négykarikások bemutatták az A5-öt, így igazán itt volt már az ideje, hogy előrukkoljanak a második generációval. Nem is bízták a véletlenre a dolgot, ezer meghívott vendég előtt leplezték le Ingolstadban az új luxuskupét. Ott voltunk.
Modellváltás egy autógyárban? Akkor nekünk annyi. Átmenetileg kicsit kevesebb pénz jön Brüsszelből? Akkor is. De ilyenkor legalább jobban látszik, hogy mire képes a magyar gazdaság e két fontos pillér nélkül. Sajnos nem sokra, még regionális összehasonlításban sem.
A korábbiakkal ellentétben tavaly egyik itteni autógyár sem fizetett osztalékot, a cégek a profitot fejlesztésekre költik – írta a Világgazdaság.
Az éjszakai eső elárasztotta az Audi neckarsulmi üzemének egy részét, emiatt leállították a gyártást.
Totális népbetegség mára az allergia, rámozdultak az gyártók is, jönnek az olyan modellek, amelyek antiallergének. Legalábbis a kabinba fúvott levegő steril.
Peter Hochholdinger 22 éven keresztül dolgozott a négykarikásoknál.
Az első az E-Tron Quattro lehet, ami 500 km-es hatótávval debütálhat.
Három különböző tuningcsomagot készítettek, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
Az elektromos eszközt a kocsi hátuljában rejtenék el, és az autó mondaná meg, mikor kell használni.
Egyszerre kupé és roadster változatban is bemutatkozott Pekingben az új Audi TT RS.
A dízelmotorok károsanyag-kibocsátási értékeit tesztelés közben manipuláló vezérlőszoftver múltja egészen 1999-ig nyúlik vissza és az alapul szolgáló ötlet eredetileg az Audinál született meg – írta a Handelsblatt.
A németek egy olyan projekten dolgozhatnak, ami a TT és az R8 közötti piaci rést töltheti be.
Az Audi még javában nyúzza a TT legerősebb változatát a hivatalos bemutató előtt. Mint látszik vannak óhatatlan veszteségeik.
A hazai mérnökképzési és utánpótlási problémák enyhítésére és kezelésére nagyvállalatok által létrehozott szervezet újabb taggal bővült.
A mindössze 15 esztendős Keszthelyi Vivien a négykarikások versenyző-akadémiájának tagjaként első körben az Audi Meeting Academy programjain fog részt venni, valamint egy Audi TT Cup versenyautóval nekivág a Közép Európai Zóna Túraautó Bajnokság hazai futamainak.
Az A8-ból eddig is létezett hosszított tengelyes változat, de a plusz ajtókkal megtoldott, hatszemélyes kivitel egészen eltér a megszokottól.
A sopronkövesdi Autolivnél tízszázalékos béremelést értek el a múlt heti figyelmeztető sztrájkkal – értesült a Kisalföld.
A legvonzóbb munkahelyek tízes listáján tarolnak a multik, de a 3. helyezett a Szerencsejáték Zrt. A szolgáltató szektorban szeretnénk a leginkább dolgozni.