Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balatonfüred

GyéZsé hvg360

Ahol az ölelés is egy fogás – Hasbeszélő Balatonfüreden zárta a szezont, és nem bánta meg

Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen egy vasüzletben.

Révész Sándor hvg360

Évtizedekig hallgatni kellett 23 ember haláláról – 70 éve süllyedt el a Pajtás a Balatonban

A magyar hajózás addigi legnagyobb tragédiáját, 23 ember halálát okozta a Pajtás fölborulása Balatonfürednél hetven évvel ezelőtt, 1954. május 30-án. Azóta is csak a Hableány öt évvel ezelőtti balesete követelt több halálos áldozatot, 28-at. Végső soron a Balaton erőltetett és felelőtlen szocializálása okozta a balesetet, amelyről évtizedeken át egyetlen érdemi szó sem eshetett a nyilvánosság előtt.

Pócsik Andrea hvg360

Akik vagyunk – itt és most. Boglár, Balatonfüred

A 70-es évek művészetéből kiindulva érthetőbbé válhat saját korunk. Gondolatok a balatonfüredi Vaszary Galériában a 70-es évek elején működő, a magyar neoavantgárd művészeinek otthont adó Balatonboglári Kápolnaműterem történetét felölelő kiállítás kapcsán az akkori és a mostani alkotói közegről, valamint a kettő közti viszony lehetséges olvasatairól.

Emőd Péter hvg360

Miként vált a szabadság kis szigetévé Balatonboglár? – Az 1970–73 közötti legendás évek a Vaszary Galéria kiállításán

A most a Balaton túlsó partján, a balatonfüredi Vaszary Galériában látható tárlat nemcsak felidézi a négy esztendő történetét, hanem igyekszik választ találni arra is, hogy miként vált Boglár olyan alkotók találkozási pontjává, akik sem korábban, sem később nem találták meg a közös nevezőt.

1 2 3 4 5 6 7
14
A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Saját cégeinek adta bérbe luxusjachtjait Roman Abramovics, hogy ne kelljen befizetnie több millió fontnyi adót Ciprusban

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek

120 napot töltött a víz alatt, Guinness-rekordot állított fel egy német férfi, és egy elég határozott célja van a fura kísérletnek

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Lejártak a szoftverek, kifogyott a nyomtatópapír a nemzeti könyvtárban, és még csak most jönnek a megszorítások

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Dróncsalinak használják egymást az Ukrajnában harcoló észak-koreai katonák

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

A címlapról ajánljuk