Ezeket a belvárosi utakat és járatokat kerülje el most
A futóversenynek vége, az Élet menete miatt a rakpartokat lezárták, a Rákóczi úton járó buszok nem állnak meg a Március 15. téren.
A futóversenynek vége, az Élet menete miatt a rakpartokat lezárták, a Rákóczi úton járó buszok nem állnak meg a Március 15. téren.
Az ellenzék által közösen támogatott szocialista jelölt, Tüttő Kata élettársa Leisztinger Tamás, aki több belvárosi ingatlanhoz is elég alacsony áron jutott hozzá. Tüttő egyébként jelenleg XII. kerületi politikus, nem egészen világos, miért az V. kerületben indulna.
A Magyar Narancs járt utána annak, hogy a még mindig él és virágzik a Rogán Antal polgármestersége alatti gyakorlat.
Tarlós István tavaly kifakadt: "ilyen botrányos körülmények között nem lesz verseny". Aztán kiderült, hogy lesz, sőt, még jövőre is. De a Világgazdaság azt írja, elképzelhető, hogy a helyszínt megváltoztatják, Tarlós István sajtófőnöke kérdésünkre pedig azt mondta, nincs még se megegyezés, se szerződés, a szervezők még nem jártak az önkormányzatnál. Az esemény honlapján ennek ellenére Parlament melletti helyszínnel reklámozzák a futamot.
A Reáltanoda utcában az új járdát le is díszkövezték, és karókat is tettek oda, aminek következtében van, ahol mindössze 43 centi maradt a közlekedők számára.
Felújítják, de inkább átépítik a Vörösmarty teret, amely teljesen más lesz, mint az eredeti tervek. Műemlékesek, urbanisták aggódnak.
200 millió forintot veszíthet a Belvárosi önkormányzat egy évekkel ezelőtti telekeladás miatt. A helyhatóság a Bástya utcai óvoda udvarát szeretné visszavásárolni egy építési vállalkozótól, aki hotelt épített volna ott, ahol csak mélygarázst lehet.
A Fővárosi Önkormányzat tenderét vidéki cégek nyerték.
Áll a bál a főváros V. kerületében, a Bástya utcai óvoda udvaráért folyik a harc egy befektető és az önkormányzat között. A harc vesztesei egyelőre a gyerekek.
Pénteken lezárták a belvárosi Bástya utcai óvoda udvarát, a tulajdonos parkolót akar rajta üzemeltetni. A szülők felháborodtak, hiszen egyrészt az ő pénzükön újult meg az udvar, másrészt a gyerekek így udvar nélkül maradtak. Az önkormányzat cikkünk megjelenése után közölte: a megállapodásra képtelen tulajdonossal szemben a telek kisajátítását kezdeményezi.
A hotel 2020-ban nyit.
Három önkormányzati választást tartanak vasárnap: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választanak.
Mert oda szól a szerződés. Nem vicc, tényleg ezt mondta.
A főpolgármester elnézést kér a budapestiektől a hétvégi műrepülőverseny okozta kellemetlenségek miatt.
Az épület felújítása és luxusszállodává alakítása miatt évekig letakarták Budapest egyik legszebb homlokzatát. Egy ideje most újra látható.
Az "Elég a hülyeségből!" szlogent választotta a kampányához.
Ezentúl nem segwayezhetnek be a Bazilika elé a turisták.
Be kellene látni: véget ért az áremelkedés a belvárosi használt lakások piacán – állítják a szakértők. A kereslet továbbra is stabil, de túl magasra emelkedtek az árak, ez pedig visszafogja a tranzakciószámot.
Hatalmas területen lesz a TEK az úr hétfő éjféltől kedd délelőtt 11-ig – itt a terrorelhárítók lakásokba mehetnek be, embereket zárhatnak be vagy küldhetnek ki bárhonnan, általuk veszélyesnek vélt tárgyakat és anyagokat kobozhatnak el.