szerző:
hvg.hu

Mert oda szól a szerződés. Nem vicc, tényleg ezt mondta.

A csütörtöki Figyelő interjút közölt Doromboly Zoltánnal, a Red Bull Air Race rendezvényigazgatójával, és a kérdések között egy szokatlan is feltűnt: a lap újságírója egész konkrétan azt kérdezte, miért Budapest belvárosban rendezik meg a versenyt?

Doromboly nem gondolta túl a választ, azt mondta:

így szól a szerződés, és ebből profitál a legtöbbet az ország is.

Azaz azért rendezik meg ott a versenyt, mert a szerződés szerint ott rendezhetik meg.

Az újságíró még kicsit forszírozta a dolgot, ugyanis rákérdezett: "nem lenne jobb megoldás máshol megrendezni a futamot?" Doromboly lényegében megismételte önmagát, s úgy fogalmazott, "a szerződésben ez a helyszín szerepel, s nem véletlenül".

Doromboly ezután néhány érvnek tűnő valamivel is erősíteni próbálja kijelentését: szerinte a helyszín már ikonikussá vált, a versenyzőknek olyan Budapesten repkedni, mint a Forma–1-pilótáknak Monte-Carlóban versenyezni.

A rendezvényigazgató szerint a versenyt egyébként világszerte 17 millióan látták, a helyszínen meg 135 ezren követték, és az egész mindennel együtt 5-13 milliárd forintos adóbevételt hoz az államkasszának.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!