#BrandLab

Elit gimnáziumok diákjai távkorrepetálják hátrányos helyzetű társaikat – Eszter és Brigi „tanulószobájában” jártunk
 

Elit gimnáziumok diákjai távkorrepetálják hátrányos helyzetű társaikat – Eszter és Brigi „tanulószobájában” jártunk

Létezik egy program, mely az internet és a digitális eszközök bevonásával e-tanuló csoportba szervezi az elit budapesti gimnáziumok és a leszakadó régiók jobb sorsra érdemes diákjait. Hogyan működik a közös tanulás? – Egy január óta együtt dolgozó páros, a 17 éves Eszter, és a 13 éves Brigi vezetett be bennünket közös „tanulószobájukba.”

Telenor Telenor




Egy év alatt 25 százalékot javított dolgozói elkötelezettségén az egyik legjobb magyar munkahely
 

Egy év alatt 25 százalékot javított dolgozói elkötelezettségén az egyik legjobb magyar munkahely

A DreamJobs állásközvetítő portál adatai szerint a hazai munkavállalók kb. 70%-a nyitott egy új állásra, közülük 1,3 millióan külföldre is költöznének. A rossz fizetés mellett a dolgozók fele a főnöke miatt menekülne. Szabó Nórával, a Gránit Pólus HR vezetőjével beszélgettünk az idézett számokról és a mögöttük lévő tendenciákról.

Gránit Pólus Gránit Pólus

Mikor keres végre ugyanannyit egy nő és egy férfi?
 

Mikor keres végre ugyanannyit egy nő és egy férfi?

Bár mindössze két év alatt hét százalékot csökkent a nők és férfiak közti bérszakadék, és sokan, sokat tesznek azért, hogy az említett arány még jobb legyen, még messze vagyunk Magyarországon attól, hogy a fizetésekben is egyenlőség legyen.

NN Biztosító NN Biztosító





Mikor
 

Mikor "frissítette" magát utoljára?

Mindig jót derülünk azon, hogy a Lumière testvérek első mozivetítésénél a nézők rémülten ugráltak fel a közeledő mozdony elől. És büszkék vagyunk rá, hogy másodszorra már nem tették ezt! Az emberi alkalmazkodóképesség - ez a belénk épített majdnem tökéletes szoftver - elképesztő gyorsasággal képes alkalmazkodni a modern világnak nem éppen az emberi hardverre szabott megpróbáltatásaihoz – Sas István írása.

HVG Konferencia HVG Konferencia

7 nyomós érv, amiért érdemes ötvenes nőkkel dolgozni
 

7 nyomós érv, amiért érdemes ötvenes nőkkel dolgozni

Ambiciózus, bölcs és lojális kollégák, akiknek az élethelyzete minden eddiginél koncentráltabb munkavégzésre ad lehetőséget. HR tanácsadó segítségével gyűjtöttük össze a legfontosabb szempontokat, hogy milyen előnyökkel járhat az ötvenes nők foglalkoztatása.

Remifemin Plus Remifemin Plus


Így tegyen jó benyomást másokra még az első üzleti tárgyalás előtt
 

Így tegyen jó benyomást másokra még az első üzleti tárgyalás előtt

Sorra jelennek meg tanulmányok és híres coachok tanácsai arról, hogy a tárgyalóteremben milyen rövid idő alatt kell jó benyomást tennünk az üzleti partnerünkre. Pedig ma már szinte a találkozó előtt eldől minden. Aki a digitális térben láthatatlan, vagy nem foglalkozik az online arculatával, vert helyzetben van. Mit tehetünk, hogy bízzanak bennünk a partnerek?

Bisnode Bisnode