Mikor "frissítette" magát utoljára?
Mindig jót derülünk azon, hogy a Lumière testvérek első mozivetítésénél a nézők rémülten ugráltak fel a közeledő mozdony elől. És büszkék vagyunk rá, hogy másodszorra már nem tették ezt! Az emberi alkalmazkodóképesség - ez a belénk épített majdnem tökéletes szoftver - elképesztő gyorsasággal képes alkalmazkodni a modern világnak nem éppen az emberi hardverre szabott megpróbáltatásaihoz – Sas István írása.
Most például éppen arra kell magát “átprogramoznia” hogy a virtuális valóságot ne tévessze össze az évezredek alatt megtanult “valódi” valósággal. Úgy tűnik, ez sem gond számára. Már a három éves gyerek is veszi a lapot, hogy a Dzsungel Könyvében Bagira, a párduc, nem “párducból” van. Hiszen az nem tud beszélni, ez meg igen. De máris újabb “frissítésre” van szükség, mert az augmented reality - a kiterjesztett valóság - terében már ez sem igaz. A tisztás, ahol állok, az igazi, (érzem a szellőt és a virágok illatát), de a felém rohanó párduc csak illúzió. Akár meg is simogathatom, mert ez a “valami” a felhőből érkező cyber izé. Másodszorra már igyekszem nem bedőlni neki!
A gépek nem csak a munkánkat egyszerűsítik, hanem az érzelmeinket is
Nem egetverő, de hasonló dilemma, hogy viselkedjek a kedves hangú, bájos hölggyel, aki a telefonos vevőszolgálatnál épp most oldotta meg a reklamációmat? Kívánjak neki jó pihenést a hétvégére? Miközben tudom, hogy ő egy fémdobozba zárt chatbot, akinek minden porcikája chipekből és memória lapkákból van összerakva. Milyen legyen a viszonyom kedvenc digitális asszisztensemmel, hívják őt Cortánának, Alexának, vagy Sirinek, - ha már idegesítően harmadszor figyelmeztet egy születésnapi teendőmre? Ne mondja senki, hogy egy kevésbé tökéletes igazi asszisztens ilyenkor nem kapná meg a magáét.
Az igazi kérdés: hová tűnik ilyenkor az érzelmi különbségtételre fordított energia? A gép és ember, ember és gép viszonylatban naponta próbálunk meg átsiklani olyan kooperációs dilemmák felett, ami a hagyományos személyközi kapcsolatokban már rég pszichiáterért kiáltana. Minél intelligensebbnek tűnnek a bennünket segítő robotok, annál jobban kell folyamatosan tudatosítanunk az elménkben, hogy éppen kivel is állunk szemben. A gyors és “sikeres” adaptációnak köszönhetően a végén persze a valódi párkapcsolataink isszák meg ennek is a levét, hiszen szép lassan elillan belőlünk minden redundáns érzelem, romantika és más “locsifecsi”, marad a “Yes”, a “No”, esetleg a videójátékok irányításánál megszokott hadonászás.
Amikor a kütyüink jobban ismernek minket, mint mi saját magunkat
Az a gond, hogy míg ennek a kis “szoftverhibának” a javítgatásával vagyunk elfoglalva, máris itt van a következő kihívás; az IOT (Internet of Things – a dolgok internete – a szerk.). 2020-ra a jóslatok szerint már 21 milliárd eszköz (számítógépek, autók, háztartási gépek, webáruházak) lesz összekötve az interneten, és akár a mi akaratunktól függetlenül is intézkedhetnek az érdekünkben, - már csak azért is, mert digitális lábnyomaink alapján a gépek előbb tudják majd mit akarunk, mint mi magunk. Ez jó dolog, meg is fogjuk szokni: de ne mondja senki, hogy az alapjáraton ketyegő folyamatos alkalmazkodási készenlétnek nincs ára!
Villámgyors alkalmazkodás – de milyen áron?
Míg a pszichés alkalmazkodáshoz eddig évszázadok álltak rendelkezésre, a fénysebességre gyorsult digitális világban az ilyesmire képletesen szólva csak percek jutnak. Pillanatok alatt kell hozzászoknunk az online identitás puha képlékenységéhez, az “always online” üzemmódban való működéshez, az okoseszköz alkalmazások korlátlan lehetőségeihez és ki tudja még hányféle új létformához.
Milyen gyakran hallani áradozásokat a digitális bennszülöttek fantasztikus „multitasking” képességeiről. Valóban úgy tűnik, hogy a „jóba” beleszületett nemzedék egyszerre akár 6 és fél, sőt 7 csatornát is képes párhuzamosan kezelni, (egyszerre zenét hallgatni, letölteni, csetelni, megosztani, tv-t nézni, mobilozni, leckét írni, kommentelni) szemben a digitális bevándorlók másfél, 2 csatornás gyatra percepciós teljesítményével.
Csakhogy egyre több hír érkezik az agykutatók háztájáról, hogy szó sincs itt a megosztott figyelem megerősödéséről. A gyors átkapcsolási képesség megtanulásáról van szó, aminek árnyoldala is van. A gyors átkapcsolások miatti terhelés állítólag visszafordíthatatlan fiziológiai elváltozásokkal is jár a temporális lebeny egyes területein. Arról viszont magunk is megbizonyosodhatunk, hogy egy SMS hangjelzése (még ha nem is törődünk a tartalmával) 7-8 IQ értéknek megfelelő arányban rontja le az aktuális feladatra való koncentrálásunkat, vagyis a teljesítményünket.
Alapjában szerencsénk van: hagyományos „pszichés szoftverünk” az őrületes igénybevétel dacára igen jól beválik. De az időnkénti „frissítését” nem szabad elhanyagolni! Bízhatunk ugyan abban is, hogy a privát életben, vagy a munkahelyeken előálló alkalmazkodási nehézségeinkről majd tökélyre fejlesztett intelligens chatbotokkal beszélgethetünk el Skype-on. De félő, hogy ez a megoldás inkább a hagyományos pszichológusok iránti keresletet növeli majd.
A cikk szerzője Sas István reklámpszichológus, filmrendező, kommunikációs szakértő. István előad a HVG Future of Business konferencián - a részletes programért kattintson!
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Szemináriumok & Konferenciák közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
