Nagy pompával és magyar vendéggel iktatták be az új brazil elnököt
Jair Bolsonaro országa hagyományos szövetségesei körében sem örvend nagy népszerűségnek.
Jair Bolsonaro országa hagyományos szövetségesei körében sem örvend nagy népszerűségnek.
A miniszterelnök a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro elnök beiktatására érkezett Brazíliavárosba.
Most éppen a megválasztott brazil elnök állt elő aggasztó ötletekkel.
A miniszterelnököt maga Jair Bolsonaro hívta meg az ünnepségre még novemberben, egy telefonbeszélgetés során.
Az utazási iroda oldala ma már elérhetetlen.
A távozó politikust januárban várhatóan minden további nélkül bíróság elé fogják állítani.
Cesare Battistit még a hetvenes években ítélték életfogytiglanra.
Több mint 1500 műtárgy került elő a szeptemberben teljesen kiégett brazil Nemzeti Múzeum romjai közül.
A nemrég megválasztott elnök szerint a paktum nem a megfelelő eszköz a migráció kezelésére.
Joao de Deust legalább tizenketten vádolják szexuális zaklatással.
A szervezet szerint a nemrég megválasztott brazil elnök beígért intézkedései tovább ronthatnak a helyzeten.
A későbbi gigászi dinoszauruszok egy eddig ismeretlen, 225 millió évvel ezelőtt élt korai ősének maradványait tárták fel a régészek Brazília déli részén. A feje szokatlanul kicsi volt.
A 22 éves lány egy pillanat alatt lefogta a támadóját.
Az ország északkeleti részén mintegy 200 millió termeszek által épített nagy halom található egy Nagy-Britannia méretének megfelelő területen. Ezek közül több mintegy négyezer éves.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután telefonon megbeszélést folytatott Jair Bolsonaróval, Brazília megválasztott elnökével, mondta az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Az ötszörös Forma-1 világbajnok, Lewis Hamilton nyerte meg a Brazíl nagydíjat.
Ahogyan azt a felmérések is jósolták, a brazíliai elnökválasztás második fordulóját a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro nyerte.
A fogadtatás viszont nem volt egyértelmű.
Hazafelé sétált, mikor a három férfi megtámadta a pólóján olvasható felirat miatt.
Ezrek vonultak utcára szombaton Rio de Jaineiróban a hónap elején megkéselt, szélsőjobboldali elnökjelölt Jair Bolsonaro ellen tiltakozva.